2011. december 30.

Decemberi összegzés - Év végi zárás

Újabb hónap telt el oldalunk történetében, így az az öröm ér minket, hogy immár a harmadik hónapvégi összesítőt tehetjük közzé. Ez az írás abban is különleges, hogy ezzel zárjuk le a 2011. évet is (bár szilveszterkor még vár Benneteket egy kis meglepetés).
A hivatalos statisztikai adatok szerint már több mint 6 és fél ezren meglátogatták a honlapot. Persze a számok is fontosak, de rengeteget jelent számunkra minden pozitív visszajelzés, az általatok küldött cikkek, a facebookos „like”-ok vagy egy-egy vállveregetés, amelyek mind azt sugallják, hogy érdemes folytatnunk munkánkat.
Köszönjük mindenkinek!
Mivel a fő célunk, hogy „hidakat építsünk” közösségek között, ebben a hónapban is sokasodtak a „Bemutatkozunk” kategóriás cikkek, és beleláthattunk pár keresztény kör életébe: Kövecses Laci a Budavári Ifjúságról írt, Juhász Orsi pedig szavakba öntötte, mit jelent számára a Fóti Kántorképző Intézet befogadó légköre. Olvashattatok a Keresztény Motorosokról is, akiknek zord külseje érző szívet takar, ahogy ezt a csatolt videók is mutatják.  

Szívesen fogadjuk azokat az írásokat is, amelyekben valamiféle élményeiteket osztjátok meg velünk.  A Pálóczi-házaspár a novemberi ifjúsági hétvégéről mesélt, melyet az EKE szervezett Piliscsabán. Persze a napfény városában, Szegeden történt eseményeket sem tudtuk figyelmen kívül hagyni. Két szegedi hagyományról is közöltünk cikket, az evangélikus adventi vásárról illetve a Szolidaritás Éjszakájáról, amely elősegíti, hogy jobban belelássunk a hajléktalanok életébe, és legalább egy nap erejéig feledjük velük szembeni érzéketlenségünket, és törődjünk a sorsukkal.


Hogy decemberben se maradjatok muzsika nélkül, a Zenesarokba írtunk a bonyhádi Gábriel zenekar új lemezéről a Háttal a vonatonról, és egy filmajánlót az August Rush című filmről, amely szintén varázslatos dallamokat ültet a fülünkbe. A zenén kívül kézműves alkotásokat is bemutattunk: a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2011-es évre készített naptárát.
Hogy ne legyünk restek elmerengeni néha az élet fontos dolgairól, továbbra is megjelennek Gondolatébresztő cikkeink, úgymint a Sátán terve Czakó Gábortól vagy Böjte Csaba írása: Hol van az öröm forrása?, mely a karácsony és az ajándékozás kapcsán került elő, de írtunk a Játék Határok Nélkül-höz hasonló ifjúsági vetélkedő ötletéről is.

A vasárnapi útravalók célja, hogy jobban oda tudjunk figyelni Istenre. Ebben a hónapban pár gyermekien egyszerű, és talán ettől az egyszerűségtől sokat mondó történetet tettünk közzé. Az egyik két magzat beszélgetéséről szól az anyaméhben, hogy vajon létezik-e a "születés után élet". Egy másik anekdota Istent egy fodrászhoz hasonlítja, és arra a kérdésre próbál választ adni, hogy ha létezik Isten, miért van ennyi szenvedés és fájdalom a világban. A három fa története pedig arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne elvárjunk dolgokat Istentől, hanem várjunk Rá,  amint cselekszik és a legjobbat készíti el számunkra.
A példázatszerű mesék mellett a Lelki helyzetjelentés című cikkben egy "hídépítőnk" gondolatait is olvashatjuk arról, hogyan is kéne várakoznunk az Úr érkezésére, és egy istentiszteleten elhangzott áhítatot is kaptunk Aradi Andrástól az otthon témakörét körbejárva.

Aki figyelmesen nézegette a facebook oldalunkat, az tudhatja, hogy ebben a hónapban tartottunk egy honlapszerkesztő megbeszélést. Ez az „értekezlet” ugyan egy egyetemi koliban és egy-egy forró pizza társaságában zajlott, de ez ne tévesszen meg senkit, a baráti közegben komoly ötleteket vetettünk fel, és az este folyamán kicsit átalakítottuk a honlapot is. A fejlécünk is más lett, és mostantól könnyebb lesz a tájékozódás, mivel a cikkeket téma szerinti csoportokban megtalálhatjátok a fenti menüsorban.
Még egy decemberi újdonság, hogy most már egy lány is van a csapatban, szerkesztői rangot kapott Koczor Márti is, és reméli, hogy méltó lesz ennek a feladatnak a betöltésére. :)

Most, hogy lassan véget ér az év, kissé elszomorodunk, hogy gyorsan múlik az idő, de tudjuk, hogy kezdődik valami új. Az emberek a saját életükben is összegeznek: mit csináltam jól, mit rontottam el, min kell változtatnom, mivel gazdagodtam az év folyamán. Remélem, hogy ha Ti is hasonlóképp átgondoljátok az évet, és ahhoz a kérdéshez értek, hogy mivel gazdagodtatok, eszetekbe jut ez az oldal, és az, hogy milyen jó keresztyén fiatalnak lenni. 

Üdvözlettel: A.B., Gy.L. és K. M. hídépítők

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése