2011. november 15.

Összegzés: Második hónap után

Kedves Olvasóink!

A blog indulásakor azt terveztük, hogy havonta készítünk egy összegző cikket, amelyben áttekintjük a megjelent cikkeket, írunk terveinkről, elképzeléseinkről, újdonságokról, egyszóval mindenről! :)
Az első hónapban ezt meg is tettük, büszkén arra, hogy átléptük az 1000 látogatást, megjelentünk különböző egyházi oldalakon és a facebookon, valamint bátorítottunk cikkírásra. Ma már a 4000 felé haladunk, napi több, mint 100 kattintással. Hirdetéseket, megosztásokat köszönjük szépen mindenkinek! A továbbiakban a megjelent cikkeket vesszük sorba.

Építsünk hidakat, hangzik a mottónk. Igyekszünk ennek eleget tenni, közben több fórumon is hirdetjük magunkat, szórólapokat osztogatunk, melyeket szeretnénk minél több helyre eljuttatni. Erről szólt a "Már szórólapunk is van" című rövid bejegyzés, valamint a facebookon létrehozott oldalunkon is folyamatosan láthatjátok az új posztjainkat. Egy hónap elteltével már majdnem 700 ismerősünk lett, bátran jelöljetek továbbra is!  
Bemutatkozást írtunk a gyönki evangélikus gyülekezetről, ifjúságról; a vecsési fiatalokról és táborokról pedig Koczor Márti írt egy nagyszerű cikket. Az ehhez hasonló cikkeknek kifejezetten örülünk, hiszen a blogunk profilja elsősorban az, hogy hírt adjunk az ifieinkről. Mi vagyunk az egyház jövője és szeretnénk, ha ebből minél több látszódna egy színes, mozgalmas képet festve a fiatalságról. :) Hasonlóan az élménybeszámolókhoz és aktuális programokhoz, amelyekről egy cikket kaptunk eddig, a Pálóczi-házaspártól (Php), az EKE által szervezett piliscsabai hétvégéről egy kis ajánlást.

A fiatalok tevékenységének fontosságáról írtuk a Reformáció, fiatalok szemszögéből című cikket. Reméljük buzdításunk az ötletelésekre, a gyülekezeti ifjúsági életben való aktív részvételre, talán hozzájárul egy-egy ifi valamilyen mértékű felpezsdítéséhez. Az egymással való törődésről, tanítványozás fontosságáról és módjairól egy Gondolatébresztő videót tettünk fel. Terveink közt szerepelnek még ilyen kategóriájú írások is; ide olyasmik tartozhatnának, amik valamilyen meglévő állapotból való felocsúdást mutatnának be, mit csinálunk rosszul, min kéne változtatnunk elsősorban magunkban, ezzel együtt az országban és a világban. Lehetnek néha kicsit keményebb, vitaindító cikkek is, akinek van valami ötlete, ne kíméljen!

Az előzőhöz hasonló, Gondolatmorzsák témakörbe is írtunk, ezekben inkább belső, lelkibb tartalmú gondolatokról szeretnénk szólni. Egyik ilyen volt például a Steve Jobs halála, és egy korábbi mondata kapcsán, az elszalasztott lehetőségekről, és a halál közelségének tudatában való nyíltságról és őszinteségről szóló a "Halál az egyetlen múzsa" című írásunk. Ide tartozik a halottak napja tájékára írt, személyes élményekből táplálkozó kétrészes furcsa történet is, mely egy pesti "kirándulástól" indulva jut el a környezetünk nagyfokú pusztításának, már-már halálának bemutatásához.
Kicsit vidámabb vizekre evezve, zene- illetve most kivételesen mesesarok témába Fekete Gy. Viktor mesemondótól kaptunk egy érdekes bemutatkozást, amit köszönünk szépen, és várjuk továbbra is a zenekaraitokról szóló népszerűsítendő írásaitokat.

Vasárnaponként mindig szoktunk jelentkezni egy útravaló történettel. "Egy ilyen testvér" c. írásunk a magunkból való kiindulás egy már-már klinikai esetéről szól, pozitív kicsengéssel a végén. Fáradozásaink nem hiábavalóságáról szól egy tanulságos képregény, mely témája - az általunk amúgy is kedvelt - híd szimbólum is. Utolsó két vasárnapra, egy vidámabb történetekből és vicces, Jóság megméréséről szóló videót (Ítélet vasárnapja), valamint egy szomorúbb, törött házasságról szóló mesét tettünk fel. Korábban írtunk az Aratási hálaadásról  (ahova még mindig várunk hasonló, szép képeket Tőletek), valamint egy szokatlan Tízparancsolat értelmezést, melyben az ateisták egy kritikájával, a kereszténységet "tiltó" vallásként bemutató képével próbálunk szembeszállni.

Köszönjük szépen az eddig beküldött cikkeket és bátorító leveleket, amelyek erőt adtak nekünk a folytatáshoz. Örülünk hogy olvastok minket, a hirdetéseket, megosztásokat is köszönjük, és bármiféle ötletet, tanácsot szívesen veszünk amivel még érdekesebbé tehetnénk az oldalt!

Üdvözlettel: Gy.L és A.B. hídépítők

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése