Mai bejegyzésünket Fekete Gy. Viktornak köszönjük, aki vállalkozott arra, hogy elmeséli, hogyan lett mesemondó, és milyen érzés mesemondónak lenni. Fogadjátok szeretettel!
„Sziasztok, Fekete Gy. Viktor vagyok, Felhőtlépő művésznéven hivatásos mesemondó és dalnok” – minden fellépésemet így szoktam kezdeni. Ezeken az alkalmakon a saját magam által írt meséimet és dalaimat adom elő. Nem mondanám azt, hogy tudatosan erre készültem volna egész életemben. Hosszú és kanyargós út vezetett engem idáig.
Békéscsabáról származom, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézménybe jártam grafika szakra – mivel ezzel egy jól induló beszélgetést is el lehetett rontani, mi csak BEG-nek rövidítettük. (Azért képzeljétek csak el a suli hivatalos bélyegzőjét!) Miután szakmai vizsgát tettem, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanultam tovább (és teszem azt most is, matuzsálemi idő óta), ahol a katekéta szaknak köszönhetően több közösségbe és munkakörbe is bepillanthattam. Jelenleg Rákosszentmihályon és Maglódon teljesítek gyülekezeti szolgálatot, de voltam már Pilisen is, miközben a kőbányai ifjúság vissza-visszatérő tagja is vagyok.
Egy nap Körmendy Petra (a Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet lelkésze) felkért a hazánkban első alkalommal megrendezett nemzetközi mesemondó fesztivál, a Holnemvolt Fesztivál emblémájának, honlapjának és szórólapjának elkészítésére – így ismertem meg a Fesztivál kiötlőjét (későbbi „mentoromat”), Zalka Csenge Virág mesemondót. Rajta keresztül kerültem bele ebbe a mesés világba, és ekkor döbbentem rá, hogy én egész életemben mesemondónak készültem (csak nekem senki nem mondta, hogy ilyen is van, kérem szépen)!
Nehéz leírni, mit jelentett ez nekem akkor. Helyére kerültek a dolgok. Képzeld el, hogy feldobod az addigi életed során egy ládában (minden különösebb ok nélkül) gyűjtögetett kacatjaidat, csavarokat, a féltve őrzött acéldarabokat, és amikor leesnek, csodálatos módon összeállnak egy pont rád méretezett autóvá (az én esetemben például egy kis bogárhátúvá – minimum tűzvörös és nyitható tetejűvé), amivel onnantól kezdve végre sokkal könnyebb és élvezetesebb az út. Isten, aki oly sokszor nem válaszolt a kérdéseimre (ma már tudom, hogy nem értettem volna meg a válaszokat), a háttérben lassan és észrevétlenül vezetett engem az apró találkozásokon keresztül addig a pontig, ahonnan visszanézve kirajzolódott a teljes tájkép, értelmet nyert minden lépésem, botlásom, erőtlenségem, újabb lépésem és botlásom, míg végül erősségemmé vált az Úr (ahogyan azt megannyi zsoltár is zengi).Tehát elmondhatom, hogy úgy kezdhettem neki ennek a hivatásnak, hogy már megfelelő tapasztalattal rendelkeztem a gyerektáboroknak, áhítatoknak, igehirdetéseknek, zenei és egyéb gyülekezeti szolgálatoknak köszönhetően arról, hogyan kell megszólítani az embereket, mikrofont használni, megragadni és érdekessé tenni egy történetet, határozottan beszélni, improvizálni egy elszakadt gitárhúr miatt, vagy éppen hatásszünetnek tettetni azokat a pillanatokat, amikor nem jut eszembe a következő mondat.
És hogy mit is tesz pontosan egy mesemondó és dalnok? Nos, ami biztos: mesél és dalol. Ezt viszont mindannyian máshogyan tesszük, hiszen mindannyian mást és máshogyan tanultunk az életből. Nekem például nincs hatalmas lexikális tudásom, nem ismerek több ezer mesét, viszont kellően nagy és termékeny talaj a fantáziám világa: a különféle vallások, népek mítoszait és legendáriumait ismerve (köszönhetően az egyetemi világvallás és kortörténet óráknak), valamint régi (és azóta sem befejezett) novelláimat és ötleteimet felhasználva bővítem napról-napra saját mesegyűjteményemet, verseimből pedig gitárral kísért dalokat készítek.
A közhellyel ellentétben a mesék nem csak gyerekeknek valók, bár mást és máshogyan szeret hallani a különböző korosztályú fül (és szív): ezért a gyerekeknek és fiataloknak szóló vicces (de a „nevetve nevelés” elvével összhangban tanulságos) mesékhez bábokat használok, az idősebbeknek előadott, komolyabb erkölcsi mondanivalóval rendelkező történeteket pedig dalokkal kötöm össze. A legkülönfélébb rendezvényeken, a legkülönfélébb alkalomból és korosztály előtt léptem már fel, valamint rendkívül fontos számomra, hogy a Mosolygó Kórház Alapítványnál több művésszel karöltve segíthetünk a beteg gyerekek hangulatának javításában.
Zárásként pedig szeretném megosztani veletek a nagy álmaimat (előadja Fekete Gy. Viktor mesemondó és dalnok): nagy álmom, hogy egy nap önálló estet tarthassak a saját dalaimból; egy gyülekezeti alkalmon kifejezetten mesemondóként léphessek fel (talán a karácsonyi ünnepkör ezt lehetővé teszi), és szeretném egyszer (vagy többször is) könyvcsokorba szedve kiadni a meséimet, amiket saját magam illusztrálok. Valamint a legújabb őrület, mert egy mesemondó mindent megtesz a mosolygó gyerekekért: szeretnék megtanulni lufikutyát és lufimackót hajtogatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése