2013. március 12.

"Nem jössz vissza ide, többé már ezután" - emlékezés Cipőre



Dalok, emlékek, érzések, érdekességek Cipőtől, Cipőről. Nyugodj békében Bódi László!


Ahogy hallgatom a dalait és jönnek elő az emlékek, ahogy eszembe jutnak szövegei, azon tűnődöm, hogy vajon idevaló-e ez az emlékezés. Aztán a kérdést gyorsan megválaszolja az üzenőfal rengeteg kiírása és az egyik egyetemi oktatóm. Ha már a Corvinuson az egyik szemináriumot úgy kezdi a kissé érzéketlennek hitt, krumpliorrú Döbrögi tanárunk, hogy elérzékenyülve lejátssza nekünk a "Ha még egyszer láthatnám" című dalt, akkor nem lehet kérdés, hogy itt is emlékezzünk róla. Nem kapcsolódik szervesen az oldalunkhoz jelen írásom, inkább csak amolyan gondolatmorzsák ezek a nosztalgikus egyszerűség megtestesítőjéről.


Egyszerű volt minden ízében. Nem kereste a nagy felhajtást, nem adott agyba főbe riportokat, nem került címlapra minden héten. Zenéje és szövege is egyszerű volt, egyszerű rímekkel, szavakkal és egyszerű akkordmenetekkel dolgozott a legtöbbször. Nem hányt cigánykereket a színpadon, nem ocsmánykodott, csak állt és énekelt. Időnként fura kézjelekkel tüzet formált, égre mutatott, halas zászlót lengetett vagy épp jobbra balra integetett ütemesen.

Nosztalgiát sugárzott a lénye. Egyik interjújában koravénnek is nevezte magát és talán épp ez a stílus különböztette meg a többi zenétől. Olykor egy magyar indiánt láttam benne, máskor egy eltévedt szoci időkből itt ragadt lázadót, de az esetek többségében magamat is láttam benne. Talán nem túlzok, ha többes számban is mondom, hogy magunkat is láttuk benne. Az életet olyannak festette le, amilyennek sokan szeretnénk lefesteni. Egyszerűen gyönyörűnek. Gyorsan teszem hozzá, hogy dalaiban az egyszerű gyönyörűségre való vágyás mögött egy jókora melankólia is lapult sok esetben. Persze ez olyan szubjektív, mint egy verselemzés, de én azt érzem, hogy a gyermeki tiszta örömök után vágyott, és talán megvetette a mai "mainstreamet". De nem úgy vetette meg ezt, mint a legtöbb alternatív zenész vagy rocker, szidva, kritizálva, hanem valahogy ettől távol maradva  pusztán önmaga egyszerű vágyaiból szemlélődve. Talán ezért is mondja saját dalaira, hogy egyszerű zenéhez komoly szövegek társulnak.

Sokaktól hallottam már ennek ellenkezőjét is, hogy szövegei túl bugyuták, vagy néha értelmetlennek tűnnek, nem beszélve az ismétlődő akkordmenetekről, vagy a hangzásvilág változatlanságáról. Hogy miért gondolom mégis, hogy az egyik legnagyobb volt a magyar zenészek közül? Mielőtt megválaszolnám ezt a kérdést, pár személyes gondolat.

Ahogy összeszámolom legalább 7 élő koncertjükön voltam, ami sok is és kevés is. Azon szerencsések között lehettem, akik már kiskorukban is láthatták a zenekart, és még csak nem is kellett messzire menni, hiszen szülőfalumban, Tevelen, volt egy időszak, amikor évente koncerteztek, sőt télen még disznótvágni is jöttek. A 1990-es évek végén lehetett, hogy az egyik teveli koncerten óriási vihar lett, mennydörgés, jégeső, de ők nem hagyták abba. Mi kicsik voltunk és gyorsan elrohantunk a Trabantunkhoz és onnan hallgattuk az "...esik az eső és mennydörög" részt. Talán ott kapott el ez a nosztalgia-egyszerűség életérzés, de az is lehet hogy azért fogott meg, mert amúgy is ilyen voltam-vagyok, nem tudom.

A következő sztori Pécsen a sörfesztiválon történt, rengeteg ember, mondanom sem kell. A hazafelé buszhoz sietve még vettem egy pólót, de a nagy sietségben otthagytam a tárcámat a Republic sátor asztalán. Mikor a buszhoz értem, csörgött a telefon anyuéktól, hogy menjek vissza érte, mert a zenekari munkatársak a személyim alapján utánanyomoztak a tudakozónál a szüleim számának és azonnal értesítették őket. Az utolsó buszt persze lekéstem, de a tárcám mindennel együtt visszakerült. Ez nekik egyszerűen természetes volt. 


(Íme az egyik kedvenc számom, a cikk címadója. Pécsen is és általában is a végén szokták játszani. Hát most itt a vége)

Aztán eszembe jut még a Siklósi vár, ahol tele volt a vár udvara, és a várfalak csak még jobban fokozták a nosztalgiaérzést. (Az egyik barátom pedig Boros Csaba melletti piszoárnál végezhette a kis dolgát :)) Eszembe jut Szekszárd is, ahol kétszer is voltam koncerten, és eszembe jut Soltvadkert is, ahol 2011-ben lehettem a számomra utolsó koncerten. Utóbbi helyen elment az áram és vagy másfél óráig nem jött vissza. Vannak zenészek, akik ilyenkor hazamennek. Ők megvárták amíg megjavították és egy dekát se spóroltak le a számokból. Tisztességgel végignyomták a megszokott módon a műsort, nem törődve a plusz órákkal. Az utolsó szám ott is a fenti szám volt.

A zenekarnak hatalmas rajongótábora van, évente kb. 100 koncertet adtak, ami elképesztő. De Bódi László nem volt egy beszédes ember, így én sem szeretném azt leírni, amit oly sok helyen is megtesznek. Inkább essék szó a kevesebbről. Cipő valahol vallásos ember is volt. Hogy miben hitt, erről viszonylag kevés cikk számol be, de azért próbáltam összegyűjteni az életfelfogásáról szóló interjúrészleteket, mert érdekesek. (Ezeknél sokkal jobb interjúk is készültek vele, de azok inkább a zenéről szólnak)

- Elégedett vagy a sorsod eddigi alakulásával?
- Harmónikus elégedetlenségben élek. Nincs okom panaszra, hiszen annyira nem keserű az életem. Nem gondolom azt, hogy változtatnom kellene rajta. Azok az emberek vannak körülöttem, akár a magánéletben, akár a munkában, akiknek mellettem a helyük. Sokkal rosszabb is lehetne a helyzetem, ha ők nem lennének. Velük könnyebb elviselni az életet.
- "Ezt a földet választottam, ezt a Napot úgy akartam, ide hívott az élet, itt ér utól a végzet" - énekled egyik dalodban. Idegennek érzed magad ezen a földön, mégis valahol ragaszkodsz hozzá.
- Igen, tele vagyok ellentmondásokkal. Nem látom az élet értelmét, ugyanakkor ragaszkodom ehhez a földhöz, bizonyos emberekhez, sőt mi több tárgyakhoz is. De a kettő nem zárja ki egymást. Azért, mert valakinek keserű élete van, még lehet boldog, mint ahogy az az ember is lehet szomorú, aki elérte a kitűzött céljait. Vagyis azért, mert mindenki belefulladt a vízbe, nem biztos, hogy nekem ugrálnom kellene örömömben, amiért én nem.
- Ha tükörbe nézel, tudod, hogy ki vagy? 
- Olykor azt hiszem, hogy igen, de aztán mindig rájövök, hogy mégsem, mert újabbnál újabb törvényszerűséget fedezek fel az életemben. Legutóbb azt figyeltem meg, hogy általában a nagy dolgok sikerülnek, a kisebbek pedig nem. A magam szintjén nagyon sok pofont és kudarcot élek meg - bár nem tudom, hogy ez az-e, vagy csak én gondolom annak -, de tudom, hogy utána valami jónak kell jönnie. Legalábbis ezzel vigasztalom magam.
- Na, ez már egy optimistább szemlélet.
- Inkább rafinált szemlélet, nem optimistább. Azt tudom, hogy mi volt eddig, de hogy mi lesz ezután, rejtély.


- Miért van a Republic-jelben egy hal?
 - Mert a hal a Republic jele. Halak vagyunk, február huszonharmadikán alakultunk.
 - Hisz a horoszkópban?
 - Én mindenkinek elhiszek mindent, de azért kételkedem.
 - És akkor miben hisz? Hisz istenben például?
 - Nem mondanám. Jártam teológiára egy évig, de nem akartam pap lenni. Nem tudom, miben hiszek igazán. A világot inkább tartom misztikus helynek, mint nem. A sors érdekes játékaiban, törvényszerűségeiben hiszek. Sok minden ugyanúgy történik, van a dolgoknak egy hullámzása, amit megfigyeltem.
 - Ebből tanult valamit? Esetleg ki tudja számítani, hogy mit hoz a jövő?
 - Azt azért nem, de megtanultam, hogy ne essek kétségbe, ha rosszul vagyok, mert tudom, hogy utána jobban leszek.
 - Optimista vagy pesszimista alkat?
 - Mindkettő. De alapvetően pesszimista.
 - Szereti az életet?
 - Nem.
 - De azért biztos van olyan dolog az életben, amit szeret csinálni.
 - Igen. Aludni szeretek. Szeretek otthon lenni. Olyan típus vagyok, hogy nem nagyon tudom élvezni az életet.

Fura egy ember volt. Összetett személyiség. A zenekar zenéje pedig egyedülálló. Valakinek a lázadó dalok, valakinek a szerelmes nóták és van akinek a kedvencei nem a leghíresebbek közül valók (ld. fenti dalok + Furcsa magasban, Adj erőt és adj időt nekem, Ne meneküljek, Könnyek helyett stb.). Talán nem is szükséges ezek után megválaszolnom, hogy miért gondolom, hogy az egyik legnagyobb volt a magyar zenészek közül. Cseh Tamásról korábban már írtam. Nem véletlenül voltak oly jóban ők ketten. Az egyszerűségük, az értelmezhető, átlátható világra való vágyakozásuk eljutott az emberekhez. Erőt adott nekik és egyben kifejezte érzéseiket is. Nem kell nekünk sok. Azt a keveset pedig szépen megfogalmazták nekünk. Isten veled Cipő! 

A.B. hídépítő
/Napra pontosan 1 éves voltam a zenekar megalakulásakor/


4 megjegyzés:

  1. nem találok szavakat hogy milyen szépet írtatok :'( Még mindig nem hiszem el h elment:(((( A legjobb,legnagyobb magyar zenészt vesztettük el!!!Szerintem...

    VálaszTörlés
  2. köszi! Cipőről könnyű szépeket írni... Az a nehéz, hogy minden fontos belekerüljön, és mégis akár hányszor visszajövök a cikkhez, mindig úgy érzem, hogy még erről a számról, meg arról az albumról is kellett volna szólni.

    VálaszTörlés
  3. "A halál után jön az élet - Te boldog vagy most, csak ez a lényeg..."

    VálaszTörlés