2012. május 22.

Vitaindító: Képernyőn hirdetni az Urat?

Facebook, Google, Twitter, internet, kereszténység, misszió, gyülekezetépítés: talán így lehetne röviden összefoglalni mai témánkat. Ezen a héten ugyanis egy nagyon aktuális kérdésről kaptunk írást egy barátunktól, aki részben Bálint tapasztalatait is használva ír például arról, hogy szabad-e a vallást médiában propagálni? Netán gyülekezetet képernyőn keresztül ápolni helyénvaló cselekedet-e?



Kirill orosz pátriárka szerint az egyházi személyeknek, vallási vezetőknek egyenesen kerülnie kéne a rivaldafényt, ezért óva intette az egyházfiakat a talk show-kban való szerepléstől vagy az internetes önreklámtól. Indoklása szerint a népszerűség múlandó, az egyház ellenben stabil értékrendet hivatott közvetíteni. Ezt április közepén jelentette ki, miután egy orosz lap megírta, hogy egy plakáton kiretusálták a pópa méregdrága karóráját. Az egyházfő természetesen akár személyes sértettségből is nyilatkozhatott ilyet, a kérdés azonban – az esettől elvonatkoztatva is – fennmarad és jogos: a vallást médiában propagálni, netán gyülekezetet képernyőn keresztül ápolni helyénvaló cselekedet-e.

Egy fiatal, evangélikus blogger, Bálint szerint a társadalom jelenleg kezd széthullani és ez az egyházakra is igaz. Manapság rengeteg hívő, közösség helyett inkább magában éli meg a vallást. Lusta elmenni a templomba és kikopik a szokás, mondja. Ez pedig főleg az időszűkösség következménye. Az ember elforgácsolódik, és sokszor nem fér bele az idejébe a vallás. Ha mégis, sem egyszerű a dolog, főleg annak, aki esetleg a gyülekezete javát szeretné szolgálni.

„A kritikát abban látom, hogy nem tud egységes lenni a média-megjelenés, túl sokat akar fogni, miközben nem alkalmazkodik eléggé a fogyasztókhoz.”: a korhoz, az emberek időbeosztásához vagy éppen releváns témákhoz. „Az internet nem képes vallást, egyházat építeni, túl van dimenzionálva. Elgondolkodtatni, informálni és kapcsolatot tartani lehet, de az építkezést személyesen kell megalapozni.” – utal például a Facebookra.

Igaz lehet ez a tömegmédiában megjelenő istentiszteletekre is? Érezheti-e magát a közösség tagjának egy olyan ember, aki fizikailag nincs is abban jelen?
Alapvetően az Egyesült Államokra volt jellemző ez a módszer, de mára hazánkban is találkozhatunk különféle, showműsor-szerű, zenés-táncos tömeg-istentiszteletekkel. Ezek gyakran olyan adókon elérhetőek, amelyek – kábel-csatornák lévén – fizetősek, felmerülnek tehát etikai kérdések. Nem is szólva az olyan egyházakról, amelyek már a „tagságért” különböző összegek letételét várják el a hívőktől.

A Reformátusok Lapjának főszerkesztője, Németh László szerint a vallások és istentiszteletek média-megjelenése nagyon fontos, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy eljusson a templomba. Ezért elengedhetetlenek a közmédiában sugárzott, a legfontosabb felekezetek tagjai által szerkesztett műsorok, közvetítések.
Kirill pátriárka sem az ilyen eseményeket kritizálta, sokkal inkább az egyházi funkcionáriusok személyének elbulvárosodásától tartott, ami a magyar politikai- és közéleti kultúrát elnézve jogos aggodalomnak tűnik.

Bizonyos körökben egyébként a közösségi oldalakon való jelenlét is visszásan hathat. Ahogy Bálint összefoglalja, a probléma gyökere nem az internetes „promóció” hiányában rejlik, hanem az elérés sorrendjében. Egy Facebook-szintű közösségi oldal elsősorban a „szórakozást” tömöríti, egyfajta külsőséges kivonat az emberről, nem pedig az elgondolkozás terepe, éppen ezért sem hatékony ilyen célból.

Bár az evangélikus egyház egy myLuther nevű közösségi oldalt is kitermelt magából, a fiú nem az ilyesfélékben látja a jövőt. A kiindulópont szerinte a személyes kapcsolatok megerősödésében és a közösségi gondolkodás tudatosításában rejlik. „Ez viszont ne egy Facebook-közösséget jelentsen, hanem aktív, hetente találkozó, barátságon alapulót.” A következő lépés, hogy az egymáshoz fizikailag, vagy életkorban közel állók kapcsolatba lépjenek egymással. „Ha ezek a kapcsolatok megerősödnének, akkor lehetne elkezdeni beszélni jól pozícionált híroldalról, Facebook megjelenésről és így tovább.”

Egy további fontos kérdés is felmerül a témában: a közönség. Hogyan és kinek kéne szánni ezen oldalakat, blogokat? Az egyháznak a hívei vagy inkább kifelé, missziós szándékkal kellene magáról képet mutatnia? Egyáltalán megfér-e egymás mellett az igehirdetés és a hírportál funkció? Egy kritikus álláspont szerint már akár az adó 1%-áért folytatott kampányok sem férnek bele a kereszténységről alkotott imidzsbe, elképzelésbe.
A katolikus egyház hivatalos álláspontja, hogy az internet a társadalommal való kommunikáció és az evangelizáció eszköze, az online jelenlét viszont nem helyettesítheti a liturgiát és a valódi közösségeket.

Egy fiatal pünkösdista fiú, Kolos szerint a probléma nem az egyház média-megjelenésével van, az különösen jó, hiszen van hol terjeszteni az igét. A probléma magában az egyházban található, mivel gyakran nem azt képviseli, amit a Biblia üzen. Továbbá a mainstream médiumok az eseményeket gyakran ferdítve tálalják, így az káros is a vallási intézmények megítélésére.

Az imidzs viszont a nyilvánosság színterén alakítható. Most, hogy a társadalom nem épp az erkölcs és szeretet habjaiban tobzódik, az egyházaknak alaposan át kellene gondolni a stratégiáit, mi lehetne hatékony. Persze csak ha eredményt is akarnak elérni.

Deák Viktória
Forrás: Gáspár blog

6 megjegyzés:

  1. Csepregi Márton2012. május 23. 21:20

    Érdekes téma, az utolsó bekezdéshez azért lenne egy fontos kérdésem: mégis mikor tobzódott a társadalom az erkölcs és a szeretet habjaiban? Lehet hogy hiányos a történelemtudásom de nem jut eszembe egy időszak amikor ez igaz lett volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha megnézed nagyszüleidet, talán az előző rendszerekben valamivel több volt az úgynevezett "erkölcsös" dolgokból. (Mind a szocializmusban, mind a Horthy korszakban.) Persze egyáltalán nem jelenti azt (sőt!!!) hogy jobb lett volna bármelyik a mostaninál. De ezek a hiányosságok most kerültek jobban előtérbe mint régebben. Régebben más bajok voltak.
      A cikk szempontjából azonban ez mindegy, az a lényeg hogy most NEM tobzódik.
      Örülünk hogy tetszik a cikk. :)

      Törlés
    2. amúgy jogos a felvetésed, szerintem is ugyanúgy megvolt régen ez a probléma, csak nem került ennyire nyilvánosságra. az internettel meg úgy egyáltalán a tömegmédiával több dolog lát napvilágot, és kelt is morális pánikot, szóval érdemes olvasni róla, vagy dokumentumfilmeket nézni falvak életéről.

      viszont régebben mondjuk egyszerű emberek közt súlya volt pl. az adott szónak, ma mindenki ott veri át a másikat, ahol tudja. ez a különbség szerintem... (deákviki)

      Törlés
    3. Csepregi Márton2012. május 24. 11:52

      Lehet hogy igazad van, de azért valami anyag jó lenne ami alapján ezt ellenőrizni lehet. Mindenkinek meg van a hajlama a múltat egy jobb kornak tekinteni, és mivel az ember racionalizáló lény ezért érveket is talál mellé. A probléma magja szerintem az, hogy kevesen tartják az embert önmagában értéknek, csak bizonyos feltételekhez kötve. Ez lehet etnikai, vallási, politikai csoport, a lényeg az hogy sokaknak az emberek többsége nem ember és aki nem ember azzal bármit meg lehet tenni. Ha valahogy kvantitatívan meg kéne adni hogy egy adott ember mennyire erkölcstelen, azt én úgy adnám meg hogy az "erkölcstelenségi szint" egyenes arányosságban áll a dehumanizáció képességével. Vagyis aki könnyen el tudja dönteni valakiről hogy nem érdemel megbecsülést az nagyon erkölcstelen lesz. Tudom ez egy szekuláris hozzáállás, nehéz a vallásos "ez erkölcstelen mert ez és ez azt mondta.." hozzáállással egyeztetni, de szerintem a gyakorlatban működik.

      Törlés
    4. hat ennyi erovel egessuk el a tortenelemkonyveinket meg az osszes reneszansz/barokk/stb. szerzo muveit is, mert multba revedo hulyeseg.;)
      amugy szerintem nem a vallasossagot kellene itt toresvonalnak tekinteni. en nem tartozom felekezethez, nem vagyok gyakorlo kereszteny, megis van ertekrendem, de egyre tobb gerinctelen embert latni. es ezt nem en mondom a 23 evemmel, hanem akik mar tobbet megeltek.
      ilyesmin felesleges vitatkozni. (viszont ha ala tudnad tamasztani adatokkal, mi mondjuk a szeretet, vagy a bun, vagy a gyulolet, vagy barmi mas erzelem, orulnek.;))

      Törlés
  2. Csepregi Márton2012. május 24. 21:40

    Félreértesz, nem gondolom hogy felesleges a múlttal foglalkozni, csak annyit állítottam hogy az ember hajlamos a múltat fényesebbnek látni mint amilyen volt. Ami a vallásosságot illeti, én úgy látom törésvonalnak hogy bizonyos magyarázatok csak vallásos embereknek bírnak jelentéssel, sokszor csak egy adott valláson belül. Ezzel nem azt akarom mondani hogy a vallásosság megszabja az értékrendet. Nekem is van értékrendem, de istenhitem nincs. Ateistának sem vagyok ateista, egyszerűen nincs véleményem olyan dolgokról amikről semmit sem tudok. Például mi van a halál után, hogy jött létre a világegyetem, ilyen dolgok.
    Ami a gerinctelen embereket illeti, szerintem csak az a helyzet hogy nyilvánvalóbb a jelenlétük. De ez végül is attól függ hogy mit tekintünk gerinctelenségnek. Mert ha egymás bántására és kizsákmányolására gondolunk mint gerinctelenségre akkor nyilvánvaló hogy a múltban intézményesen működött a gerinctelenség.Még manapság is eléggé, de már nem annyira elfogadott.
    Ami az adatokkal való alátámasztást illeti, nem vagyok annyira jártas a témában, csak a saját véleményemmel jöhetek. A gyűlölet szerintem a félelemből ered, gyűlöljük azt akitől félünk. Hogy mennyire jogos a félelem az más kérdés, de alapvetően félelemről szól. A bűn nehéz téma, ha vallási szempontból nézem mindig azzal van bajom hogy nem logikus az értelmezés. Megesik hogy az, de az inkább a kivétel. A szeretet nehéz téma, inkább nem vágnék bele.

    VálaszTörlés