2012. május 15.

Zenesarok: Pax et Bonum Kamarakórus

A mai napon zenesarok rovatunkat bővítjük, a Pax et Bonum Kamarakórus bemutatásával. A kórus főként evangélikus fiatalokból alakult, mindenkinek ajánljuk, hogy megismerje őket. Reméljük az elkövetkezendő években még sokszor hallunk róluk és hallhatjuk is őket énekelni. Fogadjátok szeretettel bemutatkozásukat.




A Pax et Bonum Kamarakórus 2008 őszén, még PROtestáns Fiatalok Kamarakórus néven alakult, Abaffy Nóra vezetésével. Az együttes javarészt a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet 2. nyári tanfolyamának Budapesten élő és tanuló lelkes, énekelni szerető hallgatóinak és tanárainak baráti társaságából áll.



A megalapítás óta számos hangversenyen, egyházzenei áhítaton vettünk részt: többek között a Zeneakadémia Alma Mater Doktorandusz koncertjein, az Egyházzene Tanszék kétévenként megrendezett kongresszusának alkalmain, a Zeneakadémia ,,Da capo 2011” felújítás előtti épületbúcsúztató fesztiválján, valamint a budapesti Páduai Antal Plébániatemplomban rendezett újévi hangversenyen. Az idei évben a Tavaszi Fesztivál keretein belül is énekelhettünk, ahol metróban, aluljárókban, plázában és tereken váratlanul fakadtunk dalra.

A kórus külföldön is járt. 2009-ben Szlovéniában, 2010-ben erdélyi utazásunk során Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Ketesden adtunk koncertet, majd az azt követő évben meghívást kaptunk a németországi Weilheim-ba. 2010 decemberében több alkalommal is megszólaltattuk Handel: Messiás c. oratóriumát, melyről professzionális hang- és videofelvétel is készült.

2011-től Opicz József, egyházzenész vette át a kórus vezetését, 2012 februárjában pedig az ökumené jegyében Pax et Bonum Kamarakórus néven újultunk meg.




Rövid részletek útinaplónkból

2010. augusztus, Erdély

„Megyünk a Szent Anna- tóhoz, majd utána Brassóba, ahol városnézés lesz a program. Lehet, hogy még egy kis aprópecsenye is befigyel. :) „

„ Jelentem, tök jó a tó! Most jöttem ki, mert elbújt a Nap a felhők mögé, de mindjárt visszamegyek a vízbe. Csak az a baj, hogy szemüveg van rajtam, úgyhogy csak nyakig megyek.”



2011. június, Németország

„ Tegnap este koncerteztünk egy nagyon szép helyen ahol körbe vettek minket a hegyek… Fél 10-től Istentiszteleten énekeltünk.”

„ Nein, Dankeschön, Bitteschön. Perfekt a németem. A 4 nap alatt kb ezeket a szavakat ismételgettem. Eszméletlen jól éreztem magamat ezzel a sok bolonddal, köszönöm mindenkinek.”


Hacknauer Bettina hídépítő

/Az első, a harmadik és az utolsó képet Kérges Máté fényképezte/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése