A Megbecsülés városa

Egyszer régen létezett Fontos ország földjén egy város, amit a Megbecsülés városának hívtak. Ebben a városban nagyszerű volt az élet. Falai közt békesség és értelem uralkodott. A Megbecsülés városának életében mindenkinek rendkívül fontos szerep jutott, így hát lakói boldogan éltek ezen a csodálatos helyen. Mindannyian mélyen tisztelték és becsülték egymást.

A szülők nagy gonddal készítették fel gyermekeiket a városkában való életre. Mindannyiuknak elmondták, hogy ők az Élet Nagyszerű Szerzőjétől kapott csodálatos ajándékok, családjaik és a város számára. Azt is elmesélték nekik, hogy városuk neve miért a Megbecsülés városa, országuk pedig hogyan lett Fontos ország. A gyermekek pedig különlegesnek és egyedülállónak érezhették magukat – nyilván, mert azok is voltak.

Amikor már elég idősek voltak hozzá, hogy megérthessék, szüleik elmondták nekik, hogy milyen értékesek, és mindnyájan rendelkeznek valami nagyszerű és hasznos képességgel. Amikor gyermekeik betöltötték a hetedik életévüket, a szüleik egy éven át, minden héten kivettek egy szabadnapot, hogy velük együtt meglátogassák a városka különféle vállalkozásait. Ez része volt a gyerekek gyakorlati oktatásának.

A vállalkozások tulajdonosai és alkalmazottai egyaránt kedvesen és tisztelettel fogadták a hozzájuk betérő családokat. A kicsiknek elmagyarázták, milyen fontos szerepet tölt be minden ember a munkahelyén és a közösség életében. A gyerekek minden egyes üzemlátogatás végén meg voltak győződve arról, hogy ahol éppen jártak, az volt a város legfontosabb vállalkozása, és az ott dolgozók a legfontosabb emberek a városban. Szüleik pedig egyetértésükkel támogatták őket.

Hónapról hónapra egymás után ismerkedtek meg a legkülönfélébb tevékenységekkel és mindannyiszor szentül hitték, hogy az imént látott munka volt az összes közül a legfontosabb. Egyaránt lenyűgözte őket a pék, az orvos, a kovács, az asztalos vagy a kőműves munkájának fontossága és megtanulták értékelni valamennyit.

Gyakran tették fel a kérdést: „Hogyan lehet mindenki a legfontosabb?” Ilyenkor az édesanyák bölcsen ezt válaszolták: „Tudod kicsim, ez egy nagy titok, amelyre csak az Élet Szerzője tudja a választ!” A gyerekek ezért hálásak voltak az Élet Szerzőjének, hogy ilyen csodálatos emberekkel és képességekkel áldotta meg a várost. A szülők pedig arra bátorították őket, hogy fedezzék fel azt a küldetést, melyet az Élet Szerzője személy szerint nekik szánt.

A Megbecsülés városában a gyerekeknek mindaddig felhőtlen életük lehetett, amíg nem követték el a két legfőbb gonosz tett egyikét. A szülők figyelmeztették a gyereket azzal kapcsolatban, hogy ezek a tettek mindennél jobban elszomorítják az Élet Szerzőjének szívét. A felnőttek éberen őrködtek, és ha észrevették a gonoszság árulkodó jeleit, azonnal helyreigazították a rossz útra tévedőket.

Az egyik fő gaztett a lustálkodás volt. Az emberek úgy hitték, hogy a lustaság hatalmas bűn az élet ajándékával szemben. A város csak akkor működhetett, ha lakosai dolgoztak. A másik főbenjáró bűn mások becsmérlése volt. Azonnali megtorlás járt érte, ha valaki mások egyedülállóságát megkérdőjelezte és súlyos következményekkel kellett számolnia annak, aki a többiekkel lekezelően bánt. Ennek eredményeképpen a Megbecsülés városában nagyra értékelték a szorgalmat és az elismerést.

A város polgármestere örömmel és féltő gonddal szolgálta az ott lakókat. A nap első felét mindig az emberek között, az utcát járva, a munkahelyeken és az otthonaikban töltötte. Emlékeztette őket arra, milyen értékesek és bátorította őket, hogy az Élet Szerzőjéhez méltóképpen éljenek.

Olykor-olykor, nagyon ritkán előfordult, hogy gondok árnyékolták be a városka életét. A bajok forrása rendszerint a déli szomszéd, Bizonytalan ország egy-egy alattomban átszökött kereskedője volt. Ezek a kereskedők megpróbáltak irigységet és dicsekvést csempészni a Megbecsülés város lakói szívébe. A péknek ezt mondták: „Hogy elégedhetsz meg azzal, hogy egy pékségben dolgozol? Miért nem vagy inkább ügyvéd! Sokkal okosabb vagy annál, minthogy egyszerű pék legyél!” A kovácsmesterhez így szóltak: „Tényleg ez a kis műhely és ez a szűkös ház az összes vagyonod? Nézd csak meg az orvos házát! Akár ott is élhetnél!” Az orvos fülébe ezt suttogták: „Természetes hölgyem, hogy Ön egy ilyen fényűző otthonban lakik, hiszen képzettebb és jobb másoknál.”

Bizonytalan ország gonosz kereskedői bármit megtettek volna annak érdekében, hogy Megbecsülés városának békéjét tönkre tegyék. A puszta valóság viszont az volt, hogy ezek a Bizonytalan országbeli kereskedők irigyek voltak az ott lakók gondtalan életére. Mivel a sajátjuk nyomorúságos és reménytelen volt, megpróbáltak másokat is szerencsétlenné tenni.

Megbecsülés városának lakói azonban szerencsére ritkán hittek ezeknek a hazugságoknak. Ha betolakodók nyomára bukkantak, a polgármester nem nyugodott, amíg el nem fogta a gazfickókat, majd személyesen kísérte el őket a déli határig. Mivel azonban kedves és együtt érző ember volt, az odafelé vezető hosszú úton feltárta a kereskedők előtt Megbecsülés városának titkát. Emlékeztette őket, hogy az Élet Szerzőjétől kapott felelőssége megvédeni a várost. Egyébiránt pedig ő maga is túlságosan szerette a benne élőket, nem tűrhette, hogy ártsanak nekik.

Ahogy közeledtek a határhoz, a polgármester mindig rámutatott arra, hogy még a gonosz kereskedők számára is maradt remény: meg kell fürdeniük a Beismerés tavában. Ez egy szörnyű gondolat volt minden kereskedő számára – beismerni, hogy nem voltak fontosabbak másoknál. Alapjaiban rengette meg a világról alkotott képüket, mivel az ő egész városuk arra a hibás elképzelésre épült, hogy többre vigyék és több mindenre tegyenek szert másoknál. Ritkán szánták rá magukat efféle fürdőzésre, inkább élték tovább nyugtalan, hajszolt életüket.

Miután a polgármester átadta a foglyot a határőrségnek, visszatért Megbecsülés városának áldásos közegébe. Hazafelé tartva szívében túláradó örömöt érzett és dalra fakadt. Dicséretet énekelt az Élet Szerzőjének, és megköszönte Neki, hogy része lehet Megbecsülés városának boldog életében.

----------------------------------------------------------------------------------------------

A kissé talán hosszúra nyúlt, de reményem szerint semmiképp sem unalmas történet eszünkbe juttathatja azt, hogy a reklámok és a hirdetések folyton arra emlékeztetnek bennünket, hogy nem vagyunk elég értékesek, de könnyen azzá válhatunk, ha megvásároljuk, amit kínálnak. Az iskolában azt tanuljuk, hogyan emelkedhetünk mások fölé. Mindannyian a társadalmi ranglétra csúcsára törekszünk és egyfolytában a másokkal való hasonlítgatás csapdájába esünk. Isten nem ilyennek képzelte el az életet. Az ő szemében mindannyian értékesek vagyunk, úgy ahogy vagyunk (Zsolt 139,14). Mindannyiunknak van valamilyen különleges ajándéka és küldetése, amivel hozzájárulhatunk Krisztus testének egészséges működéséhez (1Kor 12,12-31). 

(Wayne Rice: Fején a szöget 3, A Megbecsülés városa című történet, 90-95.oldal)