Párválasztás II.

Kedves Olvasók!
Múlt héten megjelent cikkünk második részét közöljük most, szintén a Párkapcsolatokról. Ezúttal az elvárásokról, egymás megváltoztatásáról, konfliktusokról, szerelem- és szeretet-házasságokról írt Molnár István atya. Fogadjátok szeretettel, a TOVÁBB gombra kattintva olvashatjátok.

„Keserű kín és gyötrelem
Volt énnekem a szerelem,
Ami másnak életet ad,
Az hozza rám halálomat.”
(Petőfi Sándor)

Egészen biztos, hogy sokan tudják miről is ír nagy költőnk: A szerelem nemcsak a boldogságnak, hanem a kínnak a forrása is lehet. Teljes bizonyossággal nem kerülhetjük el, de éppen ezért célszerű „okosan szerelembe esni.”

Popper Péter, a közel egy éve elhunyt közismert pszichológus mondta az egyik TV műsorban: „A legkönnyebb egy olyan ellenkező nemű személlyel kialakítani kapcsolatot, aki vonzó a számunkra.” Kétségtelen, ez így van, ugyanakkor megvan ennek a veszélye is. Meggondolatlanul belesodródhat az ember egy olyan kapcsolatba, amit csak a nemi vonzalom tart össze. Ez pedig nagyon kevés egy jó és tartós házassághoz. Férfinak és nőnek lettünk teremtve, de az ember nemcsak test, hanem lélek is.

Egy párkapcsolatban nagyon fontos az érdek nélküli szeretet: ne legyenek túlzott elvárásaink a másikkal szemben, ne akarjuk őt átformálni, megváltoztatni egynémely szokását. Minél több az elvárásunk a társunkkal szemben, annál inkább rólunk szól a történet, és annál kevésbé a társunkról és a kapcsolatról magáról. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem vagyok nyitott az ő személyiségének mélységeire, nem akarom őt megismerni, felfedezni, hanem a magam képére és hasonlatosságára szeretném őt formálni. Ez egy ostoba szerelem, és legalább ugyanilyen ostoba az is, aki igyekszik megfelelni társa minden elvárásának, mert fél, hogy elveszíti szerelmét, és titokban abban reménykedik, hogy majd csak megváltozik…

A tapasztalat az, hogy nem változik meg a másik, megváltoztatni valakit nagyon nehéz, sokkal nehezebb, mint saját magunkat. Tény, hogy könnyű alkalmazkodni, de vajon van-e értelme erőltetni?

Konfliktusok vannak és lesznek, ahol két ember együtt van. Nem tanácsos kitérni előlük, nem szerencsés úgy tenni, mintha minden jó és szép lenne, és közben csak nyelni az elégedetlenséget, keserűséget. Merjük megmondani, ha valami rosszul esik, ha valamit nagyon szeretnénk! Nem a legjobb megoldás, ha némán tűrünk és várjuk, hogy majd csak észreveszik, mit szeretnénk. Sok tanulsággal szolgálhat egy őszinte beszélgetés, amely elmélyítheti szeretetkapcsolatunkat. Maguktól nem oldódnak meg a problémák.

Nem elég csak a külsőségek alapján ismerkedni, jövendőbelit választani. Fontos a külső, de ennél még fontosabb az érdeklődési kör, világnézet, vallási beállítottság… Ennek nem csak azért van jelentősége, mert egy házasságban jó, ha a házastársak szellemileg is partnerei egymásnak, de a gyereknevelés szempontjából se mindegy, hogy mit hall a gyerek a szüleitől. Kínos lehet, ha ugyanarra a kérdésre élesen eltérő választ hall a gyerek a két szülőtől…

Józanésszel kézenfekvőnek tűnik, sajnos mégsem az minden esetben, hogy nem megyünk bele olyan kapcsolatba, ahol az egyik fél elkötelezett. Régebben úgy mondták, hogy az illető partiképes-e vagy sem… Túl azon a nyilvánvaló tényen, hogy erkölcsileg megengedhetetlen, a félelemmel, bűntudattal, a másik oldalon sírással, elkeseredéssel vegyített boldogságra nem igazán vevő senki.

Meddig a miénk,

Mit örökre kérnénk?

Meddig van idő?

Ó, ne legyen késő! - Zséda Motel c. dalszövege is bemutat valamit a titkos találkák lelki hangulatából.

Érdemes?!

A Házasságkötési Szertartáskönyvben szerepel választható evangéliumként a homokra és sziklára épített ház hasonlata. (Mt 7,24) Az okos ember sziklára, a balga ember pedig homokra építette a házát. Az előbbi kiállta a viharokat, az utóbbi nem. Így van ez nemcsak házépítéssel, hanem kapcsolat- és házasságépítéssel is. Minél jobban meg van alapozva, annál időt állóbb.

Amikor a fiatal pár odaáll az oltár elé, és kimondja: „El nem hagylak, semmiféle bajodban” nagyon súlyos szavakat mondanak ki. Fogalma sincs egyetlen embernek sem, hogy mi fog vele vagy házastársával történni 5-10-20 év múlva. Nem véletlen, hogy a házasság a katolikus egyház hét szentségének az egyike, az egyetlen olyan szentség, amelynek nem túlvilági, hanem evilági rendeltetése és célja van. A szentségi házasság már nemcsak két ember ügye, hanem az Istené is.

A cikk eleje itt olvasható!

Molnár István atya
forrás: talita.hu