Még nem is hallottam erről a filmről, de már volt jegyem a vetítésére: a barátaim születésnapi meglepetésképp elvittek mozizni. Fogalmam sem volt, mit keresünk egy mozi előcsarnokában, mikor kezembe nyomták a kis cetlit, amin az állt: Életrevalók – 2012. 02.01. 16:15 8. sor 2. szék. (Meg még sok más is, de hosszú lenne leírni. ) Nem volt apelláta, beültünk a terembe, aztán elkezdtek peregni a képkockák, én meg csak néztem a vásznat és néztem, közben hangosan hahotáztam, na meg látványosan elérzékenyültem, és a végén, mikor a legtöbb néző némán figyelte a stáblistát, arra gondoltam, ennél jobbat még aligha láttam, meg akarom nézni újra és újra és újra!!!
Nem tudom, mi van a francia filmekben, ami úgy magával ragadja az embert! Ez a film egy valós történeten alapul, két teljesen különböző ember találkozása a témája. Philippe (François Cluzet) nyaktól lefelé megbénult egy ejtőernyős baleset után, ezért szinte mindenhez segítségre van szüksége. Szerencséjére a pénze megvan hozzá, hogy egy egész személyzetet tartson fenn gyönyörű villájában, ahol átadja magát a műgyűjtés és a kultúra élvezeteinek. Driss (Omar Sy) pedig a gettóból származik, néger, mindenféle kétes ügyletei vannak, egy kulturálatlan és érzéketlen „tuskó”, aki talán pont ezért tetszik meg a tolókocsis arisztokratának.
Philippe valamilyen úton-módon felfogadja ápolónak, segítőnek, pedig Driss egyáltalán nem ért a feladathoz. Nem baj, improvizál! Ez persze sok vicces jelenetet eredményez, meg Driss amúgy is egy elég mókás figura. Mindent érzésből tesz, nem gondolkodik túl sokat, csak éli egyszerűen az életét, és élvezi. Viccet csinál abból is, hogy Philippe nem tud mozogni, és érdekes módon az az ember, aki addig magába zárkózott, és életképtelennek érezte magát, vele együtt nevet, és egyre jobban nyit a világ felé. Ugyanakkor Dress is sokat tanul Philippe-től, és kialakul köztük egy furcsa, nem mindennapi barátság tele humorral és jókedvvel, amely erőt és biztonságot ad számukra.
Mindkettejük élete átalakul, új irányt vesz, értelmet nyer, de nem akarom lelőni a poént, úgyhogy nem mesélek többet az eseményekről. Az biztos, hogy kár kihagyni a filmet! Amióta megnéztem, szinte minden nap eszembe jut belőle egy kedves poén, és teljesen átitatott az a szeretet, amely Philippe és Dress között van. A film azt is megmutatta számomra, hogy nem érdemes félni dolgoktól, néha csak fejest kell ugrani bennük, figyelmen kívül hagyni a kockázatokat. Na, meg azt is, hogy mindennél többet érnek az emberi kapcsolatok, azok az igazi barátok...(akik például elvisznek egy ilyen jó filmre!)
Kár tovább beszélni róla, beszéljen maga a film! Tehát: nyomás a moziba!
K.M.hídépítő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése