A mosoly egy az arcizmok által létrehozott mozgás, amely során ajkaink széltében keskenyednek, hosszában megnyúlnak. A mosoly kommunikációs jel is: kedvességünket, boldogságunkat fejezhetjük ki vele. Mosolygunk, ha valami örömtelire gondolunk, egy szerettünkre vagy arra, hogy megvertük a franciákat a kéziben.
Egy humán etológus, Desmond Morris szerint a mosoly abból keletkezik, hogy az ember vicsorog. A mosoly általában bizalmat vált ki belőlünk, a vicsorgás taszít és megrémít. Egy gondoskodó anyuka is ezt teszi. Azt mondja, "megeszlek", miközben pont ezzel fejezi ki a szeretetét. Ezt teszi velünk Isten is: hatalmassága félelmetes, de folyton arról biztosít, hogy nem kell félnünk.
De miért jutott eszembe pont a mosolygásról írni cikket? Amikor ez a téma a fejembe ötlött, éppen a vonaton utaztam fáradtan, leverten, a másnapi vizsgámra készültem. Az ölemben egy kémiajegyzet feküdt, azt olvasgattam bőszen. Az egyik sor végén, mely még jobban elszomorított azzal, hogy csomó számomra idegen kifejezést tartalmazott, egy mosolygós fejecske nézett rám, egy „smiley”. A tanulásból való kiábrándultságom miatt és hirtelen felindulásból kezembe vettem egy jó erősen fogó tollat, és ikszeket rajzoltam a szeme helyére mondván: „a túlvilágon mosolyogjál, ne a képembe!”
Még nem tettem le a tollat, amikor a szívembe nyilallt a felismerés: már nem vagyok az a mosolygós típus. Vajon egyedül vagyok ezzel? – kérdeztem magamtól, és körbepillantottam a fülkében. Utastársaim szintén szottyadt képpel, életuntan ücsörögtek maguk elé vagy az ablakon kifelé bámulva: „nem, nem vagyok egyedül”. Ezt a jelenséget nem csak a MÁV vasúti szerelvényeiben figyelhetjük meg. Egyre többször nézek szét az engem körülvevő emberek közt, akár a metrón, szeretett fővárosunkban vagy egy egyetemi koliban a vizsgaidőszakban, a közértben, a templomban, akárhol: levert, fásult emberek.
Hiányzik az életünkből a mosoly! Nem azt mondom, hogy állandóan mosolyognunk kéne, de mennyivel könnyebb és értelmesebb lenne az életünk, ha mikor történik velünk valami nem túl örömteli esemény, arra összpontosítanánk, az adott helyzetből milyen pozitívumokat tudunk kihozni. Ha az állandó elégedetlenség helyett inkább azt néznénk, milyen jó, hogy élhetünk ebben a világban. (Ha például tanulnunk kell, gondolhatnánk arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy jobban megismerhetjük a világot, és okosabbak leszünk, de ezt inkább csak magamnak mondom. )
Tudom, hogy ezek a szavak elcsépeltek, és sokszor hallottátok már őket, de akkor miért nem változik semmi? Miért nem tudunk elégedettek lenni? Miért gyötrődünk annyit jelentéktelen dolgokon? Miért hagyjuk azt, hogy örömeink múlandóak legyenek?
Az elégedetlenségen kívül egy másik mosolyölő dolog a közöny. Még kiskoromban voltam egy gyülekezeti táborban, ahol minden nap kaptunk egy cukorkát. Ez a cukorka volt a „közöny elleni gyógyszer”. Bár ez csak játék volt, én mindig azt éreztem, hogy mikor bevettem, valami megváltozott bennem. Elkezdtem érdeklődni emberek iránt, azok iránt is, akiket kevésbé kedveltem. Nem csak a jó dolgokra figyeltem oda, hanem a rosszakra is. Azokat is megpróbáltam kellőképpen magamba szippantani, és elfogadni, hogy utána a pozitívumokat még inkább értékelni tudjam. Azért volt ez így, mert hittem, hogy a gyógyszernek van hatása rám.
Lehetne ma ez a gyógyszer a mosoly. Rámosolyognánk emberekre, és hatna rájuk. Lehet, hogy hülyének néznének minket, de az is lehet, hogy megmozdulna bennük valami érzés. Továbbadnák a mosolyt, és egyre többen mosolyognánk a világban. Aztán ha valami rossz dolog történne, ott élne mégis ez a mosoly, ami segítene nekünk túllépni a nehézségeken.
Végezetül egy vers:
Végezetül egy vers:
A mosoly értéke semmibe sem kerül,
De sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják,
És mégsem juttajta koldusbotra azokat,
Akik adják.
Egy pillanatig él csak,
De emléke örökre megmarad.
Senki sem olyan szegény,
Hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldogabbá teszi az otthont,
Táplálja a jóakaratot,
És a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak,
Napfény a csüggedőnek,
Világosság a szomorkodónak
És a természeg legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni,
Kölcsön adni vagy ellopni
Csak önként lehet adni.
De sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják,
És mégsem juttajta koldusbotra azokat,
Akik adják.
Egy pillanatig él csak,
De emléke örökre megmarad.
Senki sem olyan szegény,
Hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldogabbá teszi az otthont,
Táplálja a jóakaratot,
És a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak,
Napfény a csüggedőnek,
Világosság a szomorkodónak
És a természeg legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni,
Kölcsön adni vagy ellopni
Csak önként lehet adni.
K.M. hídépítő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése