2012. december 31. van. A Szilveszterek ma ünneplik a névnapjukat, mi meg ezen eseménydús esztendő utolsó napját. Magunk mögött hagytuk a Londoni Olimpiát, Barack Obama ismételt győzelmét az elnökválasztáson, egy "világvégét"...
Az új év mindig a fogadalmakkal, a nagy várakozásokkal, ígéretekkel, és elhatározásokkal kezdődik. Sokszor legszívesebben a szilveszteri bulival az egész előző évet egy az egyben kitörölnénk az emlékezetünkből. Máskor félünk, hogy mit hoz a jövő, és nem szívesen engedjük el a tavalyi évet, hiszen az legalább "tűrhető" volt.
Az elvárások és félelmek mellett azonban helyet kap a remény is. A vers írójával, egy kedves barátommal egyetemben hiszem én is, hogy van még miben/kiben hinni, és reménykedni jövőre is.
Remény
Sötét és szürke érzelem,
Oly fénytelen a félelem.
Körbefon, és megragad,
Mindenemre rátapad.
Letépni, elhagyni nem lehet,
Mint egy kutya, hűségesen követ,
Önmagamba zárva ketten,
Két árny, egy keretben.
Lassan múlnak el a percek,
S mindent magamba rejtek.
Fényt keresve nézem az eget,
Vajon szebb holnapot rejteget?
Majd kigyúlnak a csillagok,
S fényük bennem is ragyog.
Barátság, szeretet, remény,
Ez is egyfajta nyeremény.
A fényt kezem közé zárva,
Hinni kezdek egy jobb világba.
Sötét és szürke érzelem,
Oly fénytelen a félelem.
Körbefon, és megragad,
Mindenemre rátapad.
Letépni, elhagyni nem lehet,
Mint egy kutya, hűségesen követ,
Önmagamba zárva ketten,
Két árny, egy keretben.
Lassan múlnak el a percek,
S mindent magamba rejtek.
Fényt keresve nézem az eget,
Vajon szebb holnapot rejteget?
Majd kigyúlnak a csillagok,
S fényük bennem is ragyog.
Barátság, szeretet, remény,
Ez is egyfajta nyeremény.
A fényt kezem közé zárva,
Hinni kezdek egy jobb világba.
Hiranneth, hídépítő
Ezzel a verssel szeretnénk boldog, hitben, reményekben gazdag újévet
kívánni Mindenkinek!
(Reméljük, 2013-ban is hű EFO-olvasók lesztek! :) )
... és hogy a tavalyi poénokat is újból ellőjük: ITT találhatjátok az idei szerkesztők táncát, ITT pedig The Lutheran Songot! :)
Sok szeretettel az EFO szerkesztői:
tk. Juhász Orsi, Baranyay Zsófi, Koczor Márti, Győrffy Lajos, Antal Bálint, Gömbös Tamás hídépítők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése