Évekkel ezelőtt, egy jegyesoktatáson fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy házassági felkészítést nem három hónappal az esküvő előtt kellene tartani, hanem általános iskola felső tagozatában, még mielőtt a fiatalok elkezdenek egymás iránt komolyabban érdeklődni.
„Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez…”
(Ef 5,31-32)
Nagy titok a házasság. Az apostolok is értetlenül álltak e kapcsolat felbonthatatlan volta előtt. Azonban nem szabad azt a következtetést levonnunk belőle, hogy nem tehetünk semmit a házasságért, teljes egészében ki vagyunk szolgáltatva a sorsnak, vagy éppen a Gondviselésnek.
Igaza van Antoine de Saint-Exupéry-nek, „jól csak a szívével lát az ember”, de az érzés nem minden! Shakespeare írja: „A szerelem vak, így aztán a szerelmesek önmaguk égbekiáltó ostobaságait nem látják” Az elsöprő érzelmek még nem garantálják a tartós és bensőséges kapcsolatot, de egy szerelmes embernek már hiába igyekszünk az értelmére hatni: A „rózsaszín köd” eloszlása után nagy szívfájdalom kíséretében tér vissza a realitások mezejére.
Éppen ezért nem árt, ha már a kapcsolat kezdetén igyekszik az ember józan maradni, amíg képes irányítani érzéseit. Sok fájdalomtól, átsírt éjszakától lehet így megmenekülni.
Aki pedig nem elég elővigyázatos, az ne csodálkozzon, ha megüti magát. Gondolkodjon el, vállalna-e, hogy kiugrik egy repülőgépből ejtőernyő nélkül?!
Párválasztás
Hogyan választunk párt magunknak? Ki felé kezdünk el vonzódni? Mi dönti el, hogy ki a szimpatikus nekünk, és ki nem? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszoláshoz szeretnék a következő gondolatokkal segítséget nyújtani.
Látszólag a véletlen alapján választunk, de nem is gondoljuk, hogy szüleinkhez való viszonyunk mennyire meghatározó ebben. Ha az ellenkező nemű szülőhöz erős pozitív érzések kötnek minket, akkor hajlamosak vagyunk olyan partnert választani, aki „hasonlít” édesapánkra, édesanyánkra. Egy meghitt, bensőséges légkörben felnőtt gyermek olyan társ után vágyódik, akiben megtalálja akár édesanyja szeretetét, akár édesapja oltalmazó biztonságát. Ellenkező esetben előfordul, hogy pont olyan társat választunk, aki nem olyan, mint a szülőnk. Ez ellen nem nagyon tudunk mit tenni. El kell fogadnunk, hogy így működik az ember. Problémát az szokott okozni, ha összekeverjük a két embert: Társunkban édesanyánkat, édesapánkat keressük. Nem várhatjuk el senkitől, hogy pont ugyanolyan legyen, ugyanúgy viselkedjen, mint ők. Ez nem lenne egészséges, és ebben az esetben tulajdonképpen nem a társunkat szeretjük, hanem azt a képet, ami szüleinkről él bennünk.
Szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Lehet érdekes, izgalmas egy tőlünk eltérő tulajdonságú személy, felfrissülhetünk a közelében, de tartós kapcsolat csak nagyjából hasonló emberek között lehetséges. Gyökeresen eltérő értékrend, vallási meggyőződés, érdeklődődési kör esetén mi az, ami összetart? „Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeznek meg?” – írja Ámosz próféta (Ám 3,3). Időre és elmélyült beszélgetésekre van szükség, hogy felfedezzük egymás értékeit, megismerjük társunkat.
A párkapcsolatot nem szabad összekeverni a segítő kapcsolattal sem! Ha egy hátrányos helyzetű, esetleg fogyatékos személy közelébe kerülünk, könnyen felébred bennük a részvét: „Úgy szeretnék segíteni rajtad”; „nagyon sajnálom, hogy egyedül vagy”; „majd én leszek a társad”. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok indíthatnak el egy nem kellően megalapozott házasságot, amelynek a legtöbb esetben boldogtalanság, fájdalom, lelkiismeret-furdalás a vége.
Végül a túl konkrét álmok, elvárások is inkább akadályt, mint segítséget jelentenek egy kapcsolatban. A fehér lovon (Mercedesen) érkező herceg vagy Csipkerózsika csak a mesében létezik. Ne keressük mindenáron álmaink lovagját, hercegnőjét, mert egy életen át keresni fogjuk!
Biztos recept nincs az „ideális társ” kiválasztásához. De nem is csak a társ személyén, sokkal inkább rajtunk múlik, mennyire találjuk meg benne, házasságunkban a boldogságot, mennyire tudunk kölcsönösen alkalmazkodni egymáshoz, mennyire tiszteljük egymást.
Igaza van Antoine de Saint-Exupéry-nek, „jól csak a szívével lát az ember”, de az érzés nem minden! Shakespeare írja: „A szerelem vak, így aztán a szerelmesek önmaguk égbekiáltó ostobaságait nem látják” Az elsöprő érzelmek még nem garantálják a tartós és bensőséges kapcsolatot, de egy szerelmes embernek már hiába igyekszünk az értelmére hatni: A „rózsaszín köd” eloszlása után nagy szívfájdalom kíséretében tér vissza a realitások mezejére.
Éppen ezért nem árt, ha már a kapcsolat kezdetén igyekszik az ember józan maradni, amíg képes irányítani érzéseit. Sok fájdalomtól, átsírt éjszakától lehet így megmenekülni.
Aki pedig nem elég elővigyázatos, az ne csodálkozzon, ha megüti magát. Gondolkodjon el, vállalna-e, hogy kiugrik egy repülőgépből ejtőernyő nélkül?!
Párválasztás
Hogyan választunk párt magunknak? Ki felé kezdünk el vonzódni? Mi dönti el, hogy ki a szimpatikus nekünk, és ki nem? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszoláshoz szeretnék a következő gondolatokkal segítséget nyújtani.
Látszólag a véletlen alapján választunk, de nem is gondoljuk, hogy szüleinkhez való viszonyunk mennyire meghatározó ebben. Ha az ellenkező nemű szülőhöz erős pozitív érzések kötnek minket, akkor hajlamosak vagyunk olyan partnert választani, aki „hasonlít” édesapánkra, édesanyánkra. Egy meghitt, bensőséges légkörben felnőtt gyermek olyan társ után vágyódik, akiben megtalálja akár édesanyja szeretetét, akár édesapja oltalmazó biztonságát. Ellenkező esetben előfordul, hogy pont olyan társat választunk, aki nem olyan, mint a szülőnk. Ez ellen nem nagyon tudunk mit tenni. El kell fogadnunk, hogy így működik az ember. Problémát az szokott okozni, ha összekeverjük a két embert: Társunkban édesanyánkat, édesapánkat keressük. Nem várhatjuk el senkitől, hogy pont ugyanolyan legyen, ugyanúgy viselkedjen, mint ők. Ez nem lenne egészséges, és ebben az esetben tulajdonképpen nem a társunkat szeretjük, hanem azt a képet, ami szüleinkről él bennünk.
Szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Lehet érdekes, izgalmas egy tőlünk eltérő tulajdonságú személy, felfrissülhetünk a közelében, de tartós kapcsolat csak nagyjából hasonló emberek között lehetséges. Gyökeresen eltérő értékrend, vallási meggyőződés, érdeklődődési kör esetén mi az, ami összetart? „Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeznek meg?” – írja Ámosz próféta (Ám 3,3). Időre és elmélyült beszélgetésekre van szükség, hogy felfedezzük egymás értékeit, megismerjük társunkat.
A párkapcsolatot nem szabad összekeverni a segítő kapcsolattal sem! Ha egy hátrányos helyzetű, esetleg fogyatékos személy közelébe kerülünk, könnyen felébred bennük a részvét: „Úgy szeretnék segíteni rajtad”; „nagyon sajnálom, hogy egyedül vagy”; „majd én leszek a társad”. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok indíthatnak el egy nem kellően megalapozott házasságot, amelynek a legtöbb esetben boldogtalanság, fájdalom, lelkiismeret-furdalás a vége.
Végül a túl konkrét álmok, elvárások is inkább akadályt, mint segítséget jelentenek egy kapcsolatban. A fehér lovon (Mercedesen) érkező herceg vagy Csipkerózsika csak a mesében létezik. Ne keressük mindenáron álmaink lovagját, hercegnőjét, mert egy életen át keresni fogjuk!
Biztos recept nincs az „ideális társ” kiválasztásához. De nem is csak a társ személyén, sokkal inkább rajtunk múlik, mennyire találjuk meg benne, házasságunkban a boldogságot, mennyire tudunk kölcsönösen alkalmazkodni egymáshoz, mennyire tiszteljük egymást.
Molnár István atya
forrás: talita.hu
forrás: talita.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése