2012. május 31.

Bemutatkozunk: Csó(i)fi

Az elmúlt héten újabb bemutatkozó cikket kaptunk, Gyurácz Márktól, aki a Passiójukról (is) méltán híres nyugat-magyarországi Csó(i)fi tagja. Az ifi több környékbeli falu fiataljaiból áll, Vas megye nyugati részében. Amint olvashatjátok, rengeteg móka- kacagásban van részük, igazán élő társaságról tettek bizonyságot. Két videót is készítettek nekünk képeikből, fogadjátok szeretettel az újabb írást Bemutatkozóink között!



Amit érdemes tudni rólunk: a Nemescsó-Meszlen-Acsád-Kőszegdoroszló Társult Evangélikus Egyházközségnek vagyunk az ifjúsága. Maga az ifi egy nagyon sokrétű társaság, mindenki a gyülekezet más-más településeiről jön közénk és mindenki kicsit különbözik a másiktól. Talán ezek azok a különbségek, amik egyszerre össze is kötnek minket, és ha ez a sok apróság egyesül, akkor valami olyan jön létre, aminek szellemében mindent el tudunk érni, vagy legalább könnyebbséget és támaszt nyújt céljaink elérésében.

Akadnak köztünk a már dolgozó huszonévestől a még 8. osztályba járó fiatalabbak is egyaránt. Ettől szép az ifink, hogy mindig vannak újak, akik konfirmációjuk után csatlakozhatnak köreinkbe és szerencsére van is érdeklődés. Egy-egy ifin megjelenik a szórakozás és a jókedv, ezek éjszakába nyúló sokszor buli hangulatú alkalmak. Ami nagyon fontos: nincs szükségünk semmire, ami feldobja kedvünk, talán a közös zenélést és éneklést leszámítva, ami alapja minden esténknek, és ami miatt egyszerűen jól érezzük magunkat.

Hiszen nem is lehet unalmas az, amikor leül közel 20 ember és Activityznek vagy bármi más közösségi játékot játszanak. Mikor egyszerre nyúl vagy 20 kéz a pizzáért vagy többen ugranak egy leeső ceruzáért. De természetesen megvannak a nagyon komoly témákat feldolgozó és munkával teli esték is, ilyenkor áhítat után feldobunk, vagy legtöbbször lelkészeink feldobnak egy-egy témát és azt több szemszögből is kivesézzük, minden oldalról megvizsgáljuk és próbálunk okokat és következményeket levonni. 

Munkának tekinthető a Passióra való készülés, melyet az idei évvel 4. alkalommal sikerült, sok-sok ember számára bemutatni. Maga a Passiójáték ötlete lelkészeinktől származik, ők már korábban szerepeltek ilyen színdarabban, innen jött az ötlet, hogy a gyülekezetek ifjúságával, vagyis velünk is milyen jó volna ezt megvalósítani. Nyilván hasonlítottak a Passiók egymáshoz, de szem előtt tartottuk, hogy minden egyes előadásunk olyan legyen mintha az első volna, hiszen akik akkor látják, nekik az az első. 

De természetesen nem csak a passió az éves munkánk. Istentiszteleti alkalmakkor, például karácsonykor is szoktunk kedveskedni a gyülekezeti tagoknak valamiféle karácsonyi színdarabbal, évente szoktunk menni segítőként a gyülekezeten belül megrendezett táborba, ennek helyszíne Meszlenben van. A tábor az elmúlt évben ünnepelte 25. évfordulóját, tehát elég nagy múltra tekint vissza. Minden egyes ilyen hét egy kihívásnak felel meg, ha azt vesszük figyelembe, hogy az oda érkező 1-8-dik osztályos gyerekek mindegyike jól érezze magát, nagy munkát kell végezni.

Ezen felül a kistábort követően szokott lenni nagytábor is, ahová a nyolcadikosoknál idősebbek mennek. Ez az elmúlt években már-már csak az ifjúság részvételével valósul meg, ami nem is rossz, hiszen kicsit mindig közelebb kerülhetünk egymáshoz, egyre jobban megismerjük egymást. És tényleg bármi munkánk vagy szórakozás után azt lehet elmondani, hogy az ifi tagjait egyre szorosabb kapocs köti össze, egyre erősebb egységet sikerül alkotnunk. Ez talán még jobban elmondható az idei Passió után, a „turnénk” végére elképzelhetetlen, hogy már mennyire együtt dolgoztunk, mennyire egyek voltunk.



Természetesen a legtöbb péntek este szokott lenni ifi óra, melyre este 8 körül lelkészünk gyűjt minket össze kocsival és Nemescsóban találkozunk. Aztán kezdődik is minden, lehetőség nyílik csocsózásra, éneklésre, játékokra, filmezésre is. Igaz sok munkával jár az, hogy ezen programok megvalósuljanak, de ami elismerést és köszönetet utána kapunk, az megér minden fáradtságot.


Most így hirtelen nem is tudok több mindent elmondani annyi mindent szoktunk csinálni vagy csak alkalmakon részt venni. Nemrégiben volt Pozsonyba egy gyülekezeti kirándulás, ahol az ifiből is nagyon sokan részt vettünk. Május elején majálist tartottunk és a nyárra is vannak természetesen tervek. Minden gyülekezeti alkalomban úgy igyekszünk részt venni, hogy tudjuk, a gyülekezetnek nem csak egy elkülönült kis közössége vagyunk, hanem részei a nagy egésznek, és felelősségünk is van felé. Ahogy Ti is fogalmaztatok, nagyon élő egy ifi vagyunk, szerencsére mindig jut valami élmény.



Az ifiről összeállított két videót ajánljuk mindenki figyelmébe, valamint van facebook-csoportunk is, a honlapunkon pedig további képek és információk találhatók!

Üdvözlettel: Csó(i)fi nevében 
Gyurácz Márk hídépítő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése