Eme gyönyörű vasárnapi napon tovább folytatjuk Útravaló sorozatunkat. Ez a Wayne Rice által írt áhítat emlékeztet minket arra, hogy néha, vagyis inkább gyakran milyen szerencsétlenek és bénák tudunk lenni, mégis van Valaki, aki így is szeret minket, és értékeli erőfeszítéseinket akkor is, ha "szörnyű felfordulást csinálunk". Ő "a megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el..." (Ézs 42,3)
Volt egyszer egy édesapa, akinek volt egy hároméves Brandon nevű kisfia. Egy napon Brandon látja, hogy édesapja csokoládés kekszet eszik a nappaliban tejjel, és azt mondja magában: „Apa szereti a csokoládés kekszet tejjel. Na, én most viszek neki egy pohár tejet." Azzal kisiet az étkezőbe, és átvonszol egy széket a konyhába, végigkarcolva maga után a padlót.
A konyhában felmászik a székre, és felkapaszkodik a pultra, hogy ki tudja nyitni a szekrényajtót. Puff! Nekicsapódik a szomszédos szekrényajtónak, és egy mélyedés marad ott, ahol a fogantyú megütötte. Brandon egy pohárért nyúl, és a mozdulat hevében véletlenül leseper a polcról két másikat. Durr! Brandon azonban nem törődik vele. Csak arra gondol: „Viszek apának egy kis tejet!"
Ezalatt az édesapja figyeli mindezt, azon tűnődve, hogy közbelépjen-e, hogy megmentse a konyha még épen maradt részét. Úgy dönt, hogy egyelőre tovább figyeli, ahogy Brandon lemászik a székről, kikerüli az üvegszilánkokat, és a hűtő felé tart. Nagy erővel megrántja a hűtő ajtaját, hátravágja - és természetesen sarkig tárva hagyja. A poharat a földre teszi - ahol feltehetően nem érheti semmi baj -, és megragadja a tejesdobozt, de véletlenül sem a kétliterest, amelyből már hiányzik is, hanem a nagy négyliterest, ami ráadásul színültig van. Feltépi a tetejét, aztán önti a pohár környékére, és még a pohárba is jut egy kicsi.
A többi szétfolyik a padlón mindenfelé.
Amikor végre készen van ezzel a művelettel, Brandon leteszi a tejesdobozt a földre, és felkapja a poharat, ezt kiáltva:
- Apa, hoztam neked valamit!
Berohan a nappaliba, megbotlik, s a tej szerteszét fröccsen - a padlóra, a kanapéra, édesapjára.
Brandon feláll és körülnéz. Üvegszilánkot és tejet lát mindenütt, szekrények vannak nyitva, édesapja a szemöldökétől a lábujjáig csupa tej - erre elkezd sírni. Könnyein át olyan bánatos arckifejezéssel néz fel édesapjára, mintha azt kérdezné: „Most mit fogsz tenni velem?"
Édesapja csak mosolyog. Ő nem egy olyan gyereket lát, aki éppen most tette tönkre a házát, hanem egy szép kisfiút, akit nagyon szeret. Nem számít, hogy mit tett. Brandon édesapja kinyújtja a kezét kisfia felé, magához szorítja, és azt mondja: „Ez az én fiam!"
*
Amikor Istenről, mint Atyánkról beszélünk, akkor egy olyan édesapára gondolunk, mint amilyen Brandon édesapja. Isten olyan Atya, aki feltétel nélkül szeret bennünket; akkor is, ha jó nagy felfordulást csinálunk. Jézus egy hasonló történetet mondott el egy másik fiúról, aki elszúrta az életét. A történetet A tékozló fiú néven ismerjük, de akár úgy is hívhatnánk, hogy A szerető Atya példázata. Ugyanis Brandon apukájához hasonlóan a példázatbeli apa is átöleli a fiát, és azt mondja: „Ez az én fiam!" (Lásd Lk 15,11-32.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése