A mai napon, így nyár végére egy filmajánlót szántunk Nektek, aminek alkalmából egy rendkívül örömteli eseményről is beszámolhatunk! Baranyay Zsófi, lelkes kőszegi evangélikus társunk csatlakozott a szerkesztőcsapathoz, akit most itt is nagy szívvel köszöntünk! Az első "hivatalosan" is EFO-szerkesztőként írt cikkét olvashatjátok az alábbiakban. A filmben pedig olyan nagyágyúk szerepelnek, mint Johnny Depp és Leonardo DiCaprio. Ajánljuk mindenkinek a mozit és hozzá egy kis kedvcsinálót!
Nem szeretem az amerikai drámákat, valahogy olyan kiszámítható a végük - a két főhős közül az egyik meghal, a másik összetörik, de aztán valahogy mégis csak túlteszi magát a dolgon és szép lesz az élet. A Gilbert Grape nem ilyen. Talán sejtesz valamit a végéből, talán be is jön majd a számításod, de attól nem kell félned, hogy valami közhelyes tanulsággal záruló filmet kapsz. Gilbert egy endorai élelmiszerboltban dolgozik eladóként, hogy fenn tartsa családját, miután apja öngyilkos lett. Azonban nem elég, hogy Gilbertnek a családfő szerepében dolgoznia kell, figyelnie kell édesanyjára, a mozgásképtelen, 270 kilós asszonyra és öccsére, az értelmi fogyatékos Arnie-ra.
A film szinte a semmi közepén játszódik. A nyitójelenetben mezőkkel körülvett autóutat látunk, és egy gyermeki hangot hallunk. Arnie számol, várnak valamire. És meg is érkezik, amire várnak, lakókocsik jönnek, Arnie lelkesen kiabál és szalad végig az úton mellettünk, Gilbert pedig csak elmélázó mosollyal figylei őt. Ez az első olyan jelenet a filmben, amitől kirázott a hideg.
A következő képkockákban Gilbert bemutatja az életét, egyszerű tárgyilagossággal beszél, és ebben már meg is látszik, Gilbert mennyire „alvajáróként” éli a mindennapokat. Próbál megfelelni, jól teljesíteni, és szépen lassan megfeledkezik saját álmairól is.
Nővére, Amy vezeti a háztartást, túlsúlyos anyjuk szerepét próbálja betölteni, míg húga, a tizenöt éves Ellen elsősorban csak nehezíti megjegyzéseivel az amúgy sem rózsás családi helyzetüket. Gilbertnek ezt a nehéz és álom nélküli világát rombolja szét Becky, aki lakókocsival járja a világot, és aki egy technikai problémai miatt egy időre Endorában ragad. Az ő szerepe a filmben, hogy rávilágítsa Gilbertet, igenis fontos, hogy törődjön magával is.
Annak idején Johnny Depp miatt ültem le megnézni a filmet, de már az első percekben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a legnagyobb és legmegrázóbb szerep itt Leonardo DiCaprio által alakított Arnie-é. Olyan élethűen, bájosan játssza el a sérült fiút, hogy megszakad érte a szívünk.
A történet legszebb jelenetei a testvérpár között játszódnak le; ahogy Arnie minden bújócskázás során a fára mászik fel, Gilber pedig újra és újra úgy tesz, mintha nem látná, ahogy Gilbert dallal veszi rá öccsét, hogy lemásszon a víztározóról - olyan jelenetek ezek, amiket sosem fogunk elfelejteni.
Ez a film nem fogalmaz meg meg konkrét, nagy igazságokat, mégis rengeteget tanulhatunk belőle elfogadásról, küzdésről, testvériszeretetről, a család erejéről, és rádöbbenhetünk arra is, milyen szerencsések vagyunk, hogy nem élünk olyan helyzetben, mint Gilbert.
Mindenkinek csak ajánlani tudom (érdemes felirattal nézni, DiCaprio hangja nagyon sokat dob az élményen), könnyeket fog fakasztani!
B. Zs. hídépítő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése