Vannak olyan emberek, akik „kereszténynek álcázzák magukat”

Ferenc pápa mértéktelenül felületes, vagy túl merev hívőkről beszélt, akik elfelejtik, hogy az igazi keresztény az öröm embere, aki életét Krisztus sziklájára alapozza.

A Szentatya június 27-én, csütörtök reggel a Szent Márta-házban együtt misézett Raimundo Damasceno Assis bíborossal, a brazíliai Aparecida érsekével és más püspökökkel. Jelen volt a Vatikáni Egészségügyi Igazgatóság személyzete, Patrizio Polisca doktor, a pápa orvosa is.

„Merevek és szomorúak. Vagy örvendezők, de anélkül, hogy fogalmuk lenne az igazi keresztény örömről. Két „ház” ez, bizonyos módon szemben is állnak egymással, amelyekben a két kategória hívei laknak, ám mindkettőnek van egy komoly hibája: szavakból épített kereszténységre épülnek, mely nem Krisztus Szavának „sziklájára” támaszkodik” – ezekkel a határozott szavakkal jellemezte Ferenc pápa azokat a keresztényeket, akik nem értik a napi evangéliumot, amely a hegyi beszéd híres záróköveként a sziklára épített házról szól. Tovább pontosítva e két típust, így folytatta elmélkedését a pápa:

„Az Egyház történetében kétfajta keresztény csoport létezett: az ige keresztényei, az „Uram, Uram – keresztények” és a cselekvés keresztényei, az igazságban. Mindig is létezett a kísértés, hogy kereszténységünket a sziklán kívül éljük, aki a Krisztus. Pedig az egyetlen, ami szabadságot ad nekünk: maga Krisztus, a szikla. Hiszen nem Ő az egyetlen, aki megtart minket a nehéz pillanatokban? Ahogy Jézus mondja: „szakad a zápor, süvölt a szél és rázúdul a házra”, de ha van szikla, akkor van biztonság, ám ha csak szavak vannak, akkor azokat elfújja szél, nem szolgálnak. A szó-kereszténység kísértése ez, egy Jézus nélküli kereszténységé: kereszténység – Krisztus nélkül! Ez történt és történik ma is az Egyházban: vannak Krisztus nélküli keresztények”.

Ferenc pápa homíliájában közelebbről is elemezte a „szó-keresztényeket”, feltárva jellegzetes sajátosságukat. Az első típust „gnosztikusnak” nevezte, „akik ahelyett, hogy a sziklát szeretnék, inkább a szép szavakat kedvelik és csak a keresztény élet felszínén lebegnek”. Ferenc pápa a másik csoportot „pelagiánus” keresztényeknek nevezte, akiknek „komoly és kikeményített életstílusuk van”. Ironikusan mondta róluk a pápa, hogy ők – lehorgasztott fejükkel a „padlót bámulók”.

„Ez a kísértés ma is él” – folytatta elemzését a pápa. A felületes keresztények kísértése ez, akik igen, hisznek Istenben, Krisztusban, de csak úgy „általában”. Valójában nem Jézus Krisztus ad nekik alapot. Ők a modern gnosztikusok. Ez a gnoszticizmus kísértése. Ez egy fluid, szétfolyó kereszténység. Másfelől pedig vannak azok, akik azt hiszik: a kereszténységet annyira komolyan kell venni, hogy végül összekeverik a szilárdságot és erősséget a merevséggel. Ők a merevek! Azt gondolják, a kereszténységnek mindig szükségszerűen „gyászban” kellene lenni.

Szomorúan állapította meg Ferenc pápa, hogy „ebből a két keresztény típusból ma nagyon sokan vannak”. „De ők nem keresztények – tett ellenvetést a pápa – hanem kereszténynek álcázzák magukat. Nem tudják, ki is az Úr, nem tudják, mi az a szikla, nincs is keresztény szabadságuk! Egyszerűen szólva, nincs örömük”.

„Az első csoportnak még van valamilyen felületes öröme. A többiek állandó gyászos virrasztásban élnek, fogalmuk sincs arról, mi a keresztény öröm. Nem tudják élvezni a Jézus adta életet, mert nem tudnak beszélni Jézusról. Nem érzik, hogy „Jézuson állnak”, azzal a szilárdsággal, amit Jézus jelenléte ad. És nem csak örömük nincs, hanem szabadságuk sem. A felületesség, egy szétfolyt élet rabszolgái, a merevség rabszolgái, valójában nem is szabadok. Nincs helye az életükben a Szentléleknek. Pedig a Szentlélek adja nekünk a szabadságot! Az Úr azonban arra hív ma bennünket, hogy építsük keresztény életünket Őrá, a Sziklára, mely szabadságot ad, építsük arra, amire a Lélek hív bennünket, ami örömmel visz előre bennünket az úton a jövő felé.”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír