2013. október 7.

Szárnypróbálgató Tehetségkutató verseny


Unod már, hogy csak a zuhany alól hallatod a hangod? Matek lecke helyett is dalokat írsz otthon?Szilárdan állítod, hogy a zenekarotokkal egyszer jobbak lesztek mint a Rolling Stones? Szeretnéd, hogy a következő Szélrózsán neked tapsoljon a Nagyszínpad közönsége? 

Akkor légy te 2014-es Szélrózsa felfedezettje!

Szárnypróbálgató 2013/14
A 2014-es Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó könnyűzenei munkaágának országos tehetségkutató programja (Összeállította: Huszák Zsolt és Bedecs Réka)

Koncepció:
A Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó szervezőcsapata tehetségkutató versenyt hirdet, melynek során 2013 őszétől a 2014-es Szélrózsáig tartó időszakon keresztül keressük azt a személyt vagy csapatot, aki a kortárs könnyűzene eszközeinek segítségével fejezi ki önmagát, teljesíti ki Istentől kapott tálentumait, valamint úgy érzi, hogy képes saját korosztálya számára vonzó és hiteles kereszténység képét sugározni. Várjuk mindazok jelentkezését akik a fentiekben magukra ismernek és eleget tudnak tenni a pályázati feltételeknek!

Nevezési feltételek:

  • Két elektronikus formában beküldött hangfelvétel és szöveg, illetve lehetőség szerint egyéb a dal zenei minőségének elbírálását segítő anyagok pl. kotta
  • A zeneszámokkal kapcsolatos elvi kötöttségek:
  • egy, a keresztény értékekhez és életvitelhez szorosan kötődő dal
  • továbbá egy szabadon választott, a keresztény értékekkel nem ütköző dal

Szerzőség kérdése:
Feldolgozásokkal és egyéni alkotásokkal egyaránt lehet pályázni. Utóbbiak az elbírálás során előnyt élveznek, azaz a beérkezést követő értékelésnél plusz pontot kapnak.

Korosztályi megkötés:
A nevezési korhatár 20 év. A versenyre olyanok jelentkezését várjuk, akik egyházunkban ezidáig nem folytattak jelentősnek mondható zenei tevékenységet.



Technikai lebonyolítás:
- A pályázat kezdete a tehetségkutató meghirdetésének időpontja: 2013.09.28.
- A pályázat lezárta: 2013.12.31.
- Az alkotások a Szélrózsa könnyűzenei munkaágának vezetőihez érkeznek be elektronikus formátumban a szelrozsa.szarnyprobalgato@gmail.com email címre. A pályázat kiírói a nevezési határidő lezártát követő harminc napon belül a Szélrózsa Találkozó e célra kijelölt aloldalán publikálják a feltételeknek megfelelő alkotásokat.
- A pályaművekre a közzététel napjától a Szélrózsa Találkozó kezdetéig szavazhat a közönség elektronikus formában, illetve lehetőség van plusz pontok megszerzésére is. Plusz pont három esetben adható.

  • Az alkotáshoz készített klip beküldése esetén
  • Az alkotás valamely zenei fórumon, közönség előtt való elhangzása (és ennek igazolása) után
  • A pályázati műveket tartalmazó weboldalról való letöltések mennyisége után (egy ip címről egy letöltés hajtható végre)

- Minden, a pályázati feltételeknek megfelelő alkotás automatikusan bekerül a Szélrózsa Találkozón zajló elődöntők valamelyikébe, ahol immár zsűri előtt méretteti meg magát. Minden elődöntőből egy produkció jut tovább a Szélrózsa utolsó napján megrendezésre kerülő döntőbe.
- A Találkozó során a közönségnek lehetősége van segíteni az adott pályaművet, egy az annak előadása napján a produkció kezdetéig végrehajtott flashmob bemutatásával.
- A fináléban a zsűri pontszámai és a közönség hangereje (decibel mérés) együtt adja a győztes produkciót.

A versennyel kapcsolatos további információk Huszák "Maci" Zsolt könnyűzenei referenstől a 0620/824-3870-es telefonszámon kérhetők, illetve kereshetitek a Szélrózsa könnyűzenei munkaágának vezetőit a szelrozsa.szarnyprobalgato@gmail.com email címen is.

Jó versenyzést kívánunk!
A Szélrózsa szervezői

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése