A népszámlálás folytán sok szó esett az egyház(ak)tól való általános elfordulásról. Ebben a cikkben most a hívő és nem hívő emberek oldaláról próbáljuk meg megközelíteni a problémát. Az egyházzal szembeni elvárásokról, gondolkodásról; és arról, hogy mik lehetnek azok a plusz dolgok, amiket a gyülekezethez tartozás adni tud a sokszor amúgy teljesen elfoglalt tagjainak. Rengeteg kérdéssel, témafelvetéssel jövünk, melyekre szívesen várjuk megjegyzésbe a személyes tapasztalatokat, gondolatokat is.
A cikk írása előtt az alábbi alapkérdések merültek fel bennem a fogyás kapcsán:
- Mik azok a gondolatok, (tév)képzetek, amik miatt sokan egyáltalán nem közelednek az egyházak felé? Hogyan tehetünk ellenük?
- Mit várnának el az érdeklődők az egyházaktól?
- Milyen feladatai vannak ma egy egyházaknak, pl az evangélikusnak?
- Mit tudnak a keresztény egyházak nyújtani/kínálni/adni az embereknek?
- Mivel lehet több az az ember, aki részt vesz az egyházi életben, mint az aki nem
Ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ, megpróbálom összefoglalni a saját gondolataimat. Mivel egy ilyen cikkben túl hosszú lenne mindet részletesen kifejteni, most inkább feldobnánk a labdát a témákban, és ha érkeznek észrevételek, később egyesével is kifejthető néhány pont. A kérdésekben írt "egyházak" szó kicserélhető lenne az evangélikus egyházra, hogy mi evangélikusok milyenek vagyunk? Miben tudunk többet adni, mint a többiek. De ez már egy újabb cikk témája lehet.
Mik azok a gondolatok, (tév)képzetek, amik miatt sokan egyáltalán nem közelednek az egyházak felé?
A keresztény egyházakat, vallást sokan a misztikumokkal és hiedelmekkel azonosítják. A vallás csak pokol-menny szempontból való szemlélete, az ítélkezés és a bűnök folyamatos megtorlása sokak számára kimeríti az egyházról alkotott képét. Ha idevágó fórumhozzászólásokat kellene keresni népszámlálós fórumokon, igazán nem tartana sokáig:
"szerencsére egyre kevesebbeket lehet ilyen középkori hiedelmekkel hülyíteni. (mennyország, pokol, külső sötétségre vettetés)"
"A 4 éves fiam megkérdezte, hogy az egyik képen miért van a kisfiúnak szárnya. Meséltem neki a hitről, hogy egyesek hisznek a mennyországban, az angyalokban, stb. Egyetlen reakciója volt: "Te most viccelsz velem?". Nos, emiatt fogy az egyház."
Korábban a hiedelmek hozzátartoztak minden ember életéhez, manapság viszont a tudományok fejlődésével háttérbe szorultak. (Bár az újságok oldalas horoszkópjait elnézve nem ennyire egyértelmű a helyzet.) Igaz, hogy mivel az egyház létrejötte is régre nyúlik vissza, történelmében sok mindent az akkori, misztikusabb látásmódban magyaráztak meg, amit ma már talán másképp tennénk. De csak ezen a szemüvegen át szemlélni az egyházat óriási hiba volna! Ha igaz lenne, hogy az egyház ennyi, akkor a fenti hozzászólóknak igazuk lenne. Mi, keresztények vagyunk megbízva azzal a feladattal, hogy olyan képet közvetítsünk egyházunkról, amellyel ezeket a tételeket megcáfolhatjuk és megmutathatjuk a valódi keresztény értékeket.
Hogyan tehetjük ezt a gyakorlatban? Mi fiatalok, anélkül, hogy "téríteni" próbálnánk, azért mutassuk meg nem hívő kortársainknak, hogy egy gyülekezetben nem arról van szó, amit sokan tévesen gondolnak. Ott sem ítélkező, agymosott szolgái vagyunk egy láthatatlan szellemnek vagy az "öregeknek", hanem élő, egymást segítő közösség, akik közé jó menni, ráadásul sokféle programot csinálunk, színes alkalmaink is vannak (koncertek, ifik, sportesemények). Az ilyenekre érdemes elhívni kívülálló barátainkat is. Bátran vigyük a hírét, ne szégyelljük hitünket, akkor se, ha valakik gúnyolódnak vele. Mondjuk meg nekik, hogy nézzék meg ifijeinket saját szemükkel, ha nem tudják elképzelni, hogy mi lehet abban jó. /Amihez persze kell az is, hogy a gyülekezetek, ifik befogadóak, nyitottak legyenek./ Ezek sajnos valós problémák; még egyházi iskolákban is előfordul valahol, hogy sokak számára ciki, vagy nem értik, hogy egy fiatal miért jár templomba.
A jó hírek közvetítésében ráadásul a világi média működése is sokszor ellenünk dolgozik:
"A világi sajtó nem azt az állhatatos munkát látja, amit a keresztyén karitatív szervezetek végeznek, nem azt írják meg, hogy önkéntesek tömegei segítenek szabadidejükben másoknak, nem az egyházi iskolák magas színvonaláról tudósítanak. Jobban eladható a pedofil papok esete, az egyházaknak adott „elképesztő” anyagi támogatások botránya."
(http://egyhaz.blog.hu/2013/04/03/elfogyunk_mi_az_ok)
Mégis, ahogy ugyanez a cikk is írja, bennünk lehet a megoldás:
"A leghatásosabb misszió a hitvalló élet. Ha a keresztyén ember saját életével mutat példát, ha a kívülálló azt látja, hogy igen, ezek mások, ezek jobbak, ezek birtokában vannak valaminek, ami az élet lényege."
"a tudatlanságból eredő hit ha elfogy, és a (keresztény) vallások követőinek, az egyházak tagjainak száma csökken, az jó hír."
"szerencsére egyre kevesebbeket lehet ilyen középkori hiedelmekkel hülyíteni. (mennyország, pokol, külső sötétségre vettetés)"
"A 4 éves fiam megkérdezte, hogy az egyik képen miért van a kisfiúnak szárnya. Meséltem neki a hitről, hogy egyesek hisznek a mennyországban, az angyalokban, stb. Egyetlen reakciója volt: "Te most viccelsz velem?". Nos, emiatt fogy az egyház."
Korábban a hiedelmek hozzátartoztak minden ember életéhez, manapság viszont a tudományok fejlődésével háttérbe szorultak. (Bár az újságok oldalas horoszkópjait elnézve nem ennyire egyértelmű a helyzet.) Igaz, hogy mivel az egyház létrejötte is régre nyúlik vissza, történelmében sok mindent az akkori, misztikusabb látásmódban magyaráztak meg, amit ma már talán másképp tennénk. De csak ezen a szemüvegen át szemlélni az egyházat óriási hiba volna! Ha igaz lenne, hogy az egyház ennyi, akkor a fenti hozzászólóknak igazuk lenne. Mi, keresztények vagyunk megbízva azzal a feladattal, hogy olyan képet közvetítsünk egyházunkról, amellyel ezeket a tételeket megcáfolhatjuk és megmutathatjuk a valódi keresztény értékeket.
Hogyan tehetjük ezt a gyakorlatban? Mi fiatalok, anélkül, hogy "téríteni" próbálnánk, azért mutassuk meg nem hívő kortársainknak, hogy egy gyülekezetben nem arról van szó, amit sokan tévesen gondolnak. Ott sem ítélkező, agymosott szolgái vagyunk egy láthatatlan szellemnek vagy az "öregeknek", hanem élő, egymást segítő közösség, akik közé jó menni, ráadásul sokféle programot csinálunk, színes alkalmaink is vannak (koncertek, ifik, sportesemények). Az ilyenekre érdemes elhívni kívülálló barátainkat is. Bátran vigyük a hírét, ne szégyelljük hitünket, akkor se, ha valakik gúnyolódnak vele. Mondjuk meg nekik, hogy nézzék meg ifijeinket saját szemükkel, ha nem tudják elképzelni, hogy mi lehet abban jó. /Amihez persze kell az is, hogy a gyülekezetek, ifik befogadóak, nyitottak legyenek./ Ezek sajnos valós problémák; még egyházi iskolákban is előfordul valahol, hogy sokak számára ciki, vagy nem értik, hogy egy fiatal miért jár templomba.
A jó hírek közvetítésében ráadásul a világi média működése is sokszor ellenünk dolgozik:
"A világi sajtó nem azt az állhatatos munkát látja, amit a keresztyén karitatív szervezetek végeznek, nem azt írják meg, hogy önkéntesek tömegei segítenek szabadidejükben másoknak, nem az egyházi iskolák magas színvonaláról tudósítanak. Jobban eladható a pedofil papok esete, az egyházaknak adott „elképesztő” anyagi támogatások botránya."
(http://egyhaz.blog.hu/2013/04/03/elfogyunk_mi_az_ok)
Mégis, ahogy ugyanez a cikk is írja, bennünk lehet a megoldás:
"A leghatásosabb misszió a hitvalló élet. Ha a keresztyén ember saját életével mutat példát, ha a kívülálló azt látja, hogy igen, ezek mások, ezek jobbak, ezek birtokában vannak valaminek, ami az élet lényege."
Mit várnának el az érdeklődők az egyházaktól?
A modern világban az embereknek kevesebb idejük van egymásra. Mindenki elfoglalt, háttérbe kerülnek a személyes kapcsolatok, mindent virtuálisan beszélünk meg. Kik azok a szerencsések még, akik megengedhetnek esténként rendszeres közös családi vacsorát, hétvégi ebédeket, vagy csak rendszeres esti beszélgetéseket a gyerekekkel? A régi világban esténként sötétedés után pl. egy falusi család össze volt zárva a kis házba, rászorulva egymásra. Manapság a reklámok világában sokszor csak statisztika vagyunk, akikre egy ideig szükség van különböző haszonmaximalizálási szempontokból. Ezek megváltozása új, még nem kellően megismert szükségleteket, lelki bajokat teremtett. És lelki problémáinkra ki mástól várnánk a megoldásokat, mint a lelkészektől (már csak nevükből adódóan is).
Legfontosabb elvárásként tehát a meghallgatást, a törődést és a személyesség fontosságát emelném ki. A személyesség élménye akár szemtől szembeni beszélgetésekben, akár a gyülekezetben megtapasztalt közösség-élményen keresztül adható. Az egyház ezen értékek hangsúlyozásával új értelmet nyerhet a modern, egymástól elidegenített társadalomban.
Egy másik fontos elvárás - mivel még az ateisták is elismerik, hogy az egyház valahol mégis a "jó célt" szolgálja - a használható üzenetek a mindennapokba. Nem véletlen, hogy pl. a pápa beszédeire nem csak a katolikusok és a hívők kíváncsiak sokszor.
De talán sokak számára ezeknél még kicsit többet is adhatunk; legalábbis rengetegen keresnek valami természetfelettit, valami nagyobb erőt, ami irányít. Az a gond, hogy ezeket nem az egyházban, nem az Úristenben keresik, hanem mindenféle ezoterikus tanokban. (De talán a legrosszabb, amikor keverik a kettőt...vagy akár mindet egybe...).
De talán sokak számára ezeknél még kicsit többet is adhatunk; legalábbis rengetegen keresnek valami természetfelettit, valami nagyobb erőt, ami irányít. Az a gond, hogy ezeket nem az egyházban, nem az Úristenben keresik, hanem mindenféle ezoterikus tanokban. (De talán a legrosszabb, amikor keverik a kettőt...vagy akár mindet egybe...).
Milyen feladatai vannak tehát ma egy egyházaknak, pl az evangélikusnak?
Az előző pontra adott válaszokból leszűrhető. Szolgálat mindenki felé elutasítás nélkül, normális, emberközpontú közösségek építése, egy megfelelő alternatíva a fiataloknak a többi (elsőre csábítóbbnak tűnő) szellemiség közt, és aktív jelenlét az életünkben, tartós és korszerű üzenetekkel a világban, melyekbe beletartozik az evangélium modern felfogású, ábrázolású hirdetése is. Ezzel mutatva meg, hogy a keresztény tanítás az önátadó szeretetről sokkal több, mint bármelyik pszichológiai vagy ezoterikus szemlélet a világban. Általa egy újabb értelmet nyerhet a mindennapok el- és szétfolyása mellett az életünk.
A gyülekezetekben pedig olyan légkört kell teremteni, amiben a kreatív ötletek
azonnal megerősítést kapnak és vannak emberek, akik segítenek is
megvalósítani őket. –
Sokan csak ott szeretnek jelen lenni, ahol úgy érzik, részt vehetnek az
alkotásban, megoszthatják az életüket, meghallgatják őket és ők is
meghallgathatnak másokat - fogalmazta meg nemrég egy keresztény fórumon valaki.
Ha pedig a Jézus igéjével motivált szeretetben, - persze mások ötleteit is a sajátjainkkal egyenlő fontosságúnak tekintve - gyűlünk össze, ennek a tudata és ez iránti vágya már elhozza azt a Szentlelket (vagy szent lelkületet, mert nem kell mindig misztikusan fogalmazni), ami segít fenntartani és kreatívan megújítani, vagy megreformálni a gyülekezeti életet.
Fontosnak tartjuk a feladatok közt még megemlíteni, hogy olykor a jól működő ifi csoportok nagyon elválnak a gyülekezeti élettől, így a felnőtté válás és akár elköltözés után, a fiatal felnőttek kiesnek a gyülekezeti életből. Ezért fontos, hogy pl. közös családi napokkal, kézműves alkotó foglalkozásokkal, közös gyülekezeti kirándulásokkal, vagy a BÖFIK-hez hasonló kezdeményezésekkel megpróbáljuk áthidalni a generációs különbségeket is. A frissen pályakezdő fiatalokat pedig a nagyobb városokban, Budapesten és a megyeszékhelyeken jobb hirdetésekkel és több nekik szóló alkalommal kéne elérni.
Ha pedig a Jézus igéjével motivált szeretetben, - persze mások ötleteit is a sajátjainkkal egyenlő fontosságúnak tekintve - gyűlünk össze, ennek a tudata és ez iránti vágya már elhozza azt a Szentlelket (vagy szent lelkületet, mert nem kell mindig misztikusan fogalmazni), ami segít fenntartani és kreatívan megújítani, vagy megreformálni a gyülekezeti életet.
Fontosnak tartjuk a feladatok közt még megemlíteni, hogy olykor a jól működő ifi csoportok nagyon elválnak a gyülekezeti élettől, így a felnőtté válás és akár elköltözés után, a fiatal felnőttek kiesnek a gyülekezeti életből. Ezért fontos, hogy pl. közös családi napokkal, kézműves alkotó foglalkozásokkal, közös gyülekezeti kirándulásokkal, vagy a BÖFIK-hez hasonló kezdeményezésekkel megpróbáljuk áthidalni a generációs különbségeket is. A frissen pályakezdő fiatalokat pedig a nagyobb városokban, Budapesten és a megyeszékhelyeken jobb hirdetésekkel és több nekik szóló alkalommal kéne elérni.
Mit tud(ná)nak a keresztény egyházak nyújtani/kínálni/adni az embereknek?
Ehhez a kérdéshez külön kell választani a célcsoportokat. Mást az időseknek, mást a fiataloknak. Mást az élet sikeresebb periódusaiban, és mást a kudarcok közepén. A fontos, hogy mindenki érezze, bátran fordulhat hozzánk akármilyen problémájával, sikerével, közösségi vagy személyes lelki igényével.
A lelki igények mellett azonban nem elhanyagolható az anyagi, helyzeti javainkkal való segítés is. Az egyház egyre javuló infrastruktúrájának jobb kihasználásával, esetleg a még kívülálló emberek bevonásával (pl. gyülekezeti helyiségek kiadása kreatív körökre, vitafórumokra, stb.) vonzóvá, népszerűvé tenni azt a közeget, amiben mi, egyháztagok mozgunk.
Egyik korábbi írásunkban, a 2011-es Reformáció a fiatalok szemszögéből cikkünkben ezt már egyszer megfogalmaztuk:
"A gyülekezet peremén élő emberek pedig, ha látják a valódi életet,
pezsgést templomaink környékén, talán jobb szívvel jönnek kicsit
közelebb hozzánk. A misszió nem a tanaink - véresen vagy vér nélkül -,
de kötelező jelleggel való hirdetése, a minket nem fogadók lenézése és
elítélése kell hogy legyen. Sokkal inkább a pozitív példa, a személyes
kapcsolatok és az emberek személyes szükségleteire való odafigyelés, az
arcunkra emiatt kiülő boldogság, a stresszmentes élet, a hit és szeretet
jelei legyenek. Gandhi egyszer azt mondta, hogy "amikor a Bibliát
olvasom, keresztény akarok lenni, viszont amikor a keresztényeket látom,
hindu akarok maradni".
Ezt a helyzetet kéne nekünk, a fiatalok közt is megváltoztatni, és
ezáltal nemcsak mi, hanem a szűk, de egyre tágabb környezetünk is
változna, javulna."
Mivel lehet több az az ember, aki részt vesz az egyházi életben, mint az aki nem?
Az Istenben nem hívők gyakran emlegetik a tudomány és a technika óriási fejlődését, amik miatt fölösleges bármiféle isten. Korunkban már értjük a természet törvényeit, a villámlást, az elektromosságot, a gravitációt, sőt, lassan már mindent tudunk magunk befolyásolni vagy szabályozni. Rengeteg tudományos és technikai eredményünk valóban hihetetlen mértékben fejlődött tudósaink által. Még szervi betegségeinkre is sokkal több gyógymódot ismerünk, mint régen.
De mi a helyzet, ha befelé nézünk, a lelki világunkba? Sokszor ugyanazok a problémáink vannak, mint a történelem során bármelyik korokban (ha nem súlyosabbak pl. depresszió). Lelki, igazi belső problémáinkra még mindig nem igazán tudtunk jó gyógymódokat kínálni. Ebben sokkal kisebb a tudományos fejlődés (ha van egyáltalán), mint a kézzel fogható technikai világban. Lelki egyensúlyunk, békénk megtartását pedig a "nagyon tudományos" világunkban sem szabad elhanyagolnunk. Szükségünk van elcsendesedésre, elmélyülésre, közösségre, támaszra, bizalomra, szeretetre, folyamatos lelki táplálékra, útmutatásra, biztatásra, egyszóval azokra a dolgokra, melyeket Jézus valódi üzenetéből csak egy hívő közösség vagy gyülekezet (beleértve tagjait) tud átadni nekünk.
Hogy ez konkrétan miben kristályosodhat ki? Az már helyi sajátosság lehet. Az igehirdetés, áhítatok, családi napok, közös alkalmak (ifik, nőkör, babakör, szülőkör, bibliaóra, egyedülállók köre, stb.) tartalmas beszélgetések mind ehhez a célhoz eszközök. Köszönjük mindazoknak a lelkészeinknek és tagjainknak, akik veszik a fáradságot és megszervezik őket, noha az adatok alapján még elég sok hasonló tartalmas szervezni való vár ránk. Ehhez kívánunk erőt és motivációt mindenkinek. Legyenek a gyülekezeteink is Erős Várak!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A cikk végén biztatunk mindenkit, hogy bátran szóljon hozzá bármelyik kérdéshez, valamint konkrét ötlet, javaslat ifis alkalmakra küldhető nekünk a jobboldalt látható címre, így bekerülve az Ötlettár rovatunkba.
Győrffy Lajos hídépítő
Kedves Fiatalok,
VálaszTörlés1. Mellőzzük "az egyházak" kifejezés használatát, hiszen felekezetenként igen nagyok az eltérések az egyháztagság fogyását vagy növekedését illetően. Maradjunk meg a saját közösségünknél, keressük a saját felekezetünk szerinti megoldásokat!
2. Mit tud az egyház nyújtani az embereknek? A hitről való ismeretek elmélyítésével segít az életben elénk kerülő problémák meglátásában, a hit mércéjén való végiggondolásában. Gondolkodásra késztet, nem arra, hogy utasításokat, vezényszavakat fogadjunk el, úszva az árral, mint a döglött hal. Az Istenbe vetett hit hatalmas támasz az életben, nem is tudjuk, milyen sokat jelent.
3. Az evangélikus identitás teszi igazán vonzóvá a közösségeinket: az evangéliumot nem csak hirdetjük, hanem aszerint is élünk.Az pedig meglátszik!
Kedves Hozzászóló!
TörlésMélyen egyetértek a válaszokkal, az egyházak szót valójában a történelmi egyházakra (a 3-ra) értettem, melyek helyzete hasonló a miénkhez. Az evangélikus identitásról és a másik kettőtől való különbségeiről most nem akartam írni, noha lehetne, elképzelhető hogy fogunk is egy következő cikkben.
A 2-es pontra adott válaszhoz hasonló kommentek miatt írtuk a cikket, örülök, hogy a hit, gyakorlati életben felmerülő problémákra való alkalmazása került szóba. És valóban, gyakorlati keresztények legyünk!
Köszönöm a hozzászólást!
Kedves Szerkesztő!
VálaszTörlésSok mindenben egyetértek Veled, tetszik, hogy kiállsz az evangélikus értékek mellett. Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy nekünk nem evangélikus, református, katolikus, golgotás, baptista tanokat, látásmódokat kell közvetítenünk a világnak (ezek másodlagosak), hanem Jézus Krisztust és az Istennel való személyes kapcsolat lehetőségét. Ha nem az ige van a középpontban, akkor akármilyen jó reklámmal csalogatjuk be az embereket, elvétjük a célt. Fontos, hogy az evangélikus egyház is "trendi" legyen, de a fő cél, hogy szeretettel közvetítsük Istent.
A másik dolog: valóban nincs a mai embernek sem válasza a lelki feszültségekre, nekünk pedig van, viszont én hiszem azt is, hogy a világ kialakulását sem tudja az ember maradéktalanul megmagyarázni, vagyis a Tudomány, aki ki akarja rekeszteni Istent, végső soron az Istenhez kellene, hogy vezessen. Ez is fontos üzenet.
Várom észrevételeid!
üdv
Kedves Hozzászóló!
TörlésSzerintem is fontos, hogy közösen keresztényként lássuk a világot, de ha megnézed az előző hsz-t, ő meg pont az evangélikusságot emeli ki. Szerintem mindkettő fontos, ökumené párti vagyok, de őrzöm evangélikus hagyományainkat is. Számomra az evangélikusság egy nagyon szép és tartós szín a keresztény sokféleségben, melyet mindenképp tovább akarok adni, de általában keresztényként, vagy inkább Jézus-követőként próbálok gondolkozni.
Nem tudom, hogy a tudomány Istenhez vezet-e, el lehet párhuzamosan is haladni Isten mellett (sokaknak sikerül), de észre is lehet venni őt is. Ez hozzáállás kérdése. Azt viszont fontos látni, hogy attól, hogy rájövünk a nagy igazságokra, még nem tudjuk cselekedni is azokat. Ehhez kell erő, melyet Isten tud adni hosszú távon (rövid távon persze más, de hosszú távon csak ő).