Mi jut eszetekbe először Erdingről? Semmi? Esetleg az Erdinger Weissbier? Egy kis város a bajoroknál? Nos nekünk, Bonyhádiaknak a Partnerschaft szó, és vele együtt rengeteg móka és kacagás. A Bonyhád-Erding kapcsolat már több, mint 15 éves múlttal rendelkezik. Ezalatt sikerült elérnünk, hogy évente egyszer-kétszer meglátogatjuk őket Németországban, illetve fogadjuk őket itthon. Mára már nagyon összebarátkoztunk az ottani fiatalokkal, rendszeresen e-mailezünk és tervezzük a következő találkozás részleteit.
Bár a testvérkapcsolati szerződésünk már 1996-ban aláírásra került, az ifjúság életébe csak a 2000-es évek elején gyűrűztek be a közös programok. Emlékszem, nyolcadikos voltam, amikor először vettünk részt egy ilyen kiránduláson, Erdingben. Rendszerint Húsvétra időzítettük a kiutazásainkat, amikor is ünnepi hangulatban tölthettünk egymással egy szűk hetet, az erdingi parókia épületében és udvarában. Persze gondoskodtak róla, hogy soha ne unatkozzunk; a müncheni BMW múzeum, az erdingi tábortüzezések, az udvarba elrejtett Osterbier "Ostereier"-keresések, az éjszakai séták és az egymásnak tartandó áhítatok örökre emlékeinkbe vésődtek.
Nem véletlen, hogy azóta minden évben lelkesen szervezgetjük és veszünk részt a kirándulásokon, hogy aztán hónapokig legyen miről beszélgetnünk egymással az internet és a facebook adta lehetőségeken keresztül. Igazán élő kapcsolatok, barátságok jöttek létre az elmúlt 10-12 évben.
Nem véletlen, hogy azóta minden évben lelkesen szervezgetjük és veszünk részt a kirándulásokon, hogy aztán hónapokig legyen miről beszélgetnünk egymással az internet és a facebook adta lehetőségeken keresztül. Igazán élő kapcsolatok, barátságok jöttek létre az elmúlt 10-12 évben.
Nyaranta rendszerint ők jöttek hozzánk, körbejártuk már a Balatont, voltunk a keszthelyi modellvasút és vadászmúzeumban, túráztunk a Szent-György hegyen, ismerkedtünk a magyar szőlő- és borkultúrával a kúsztunk együtt csodabogyós barlangban, emellett játékos balatoni és városi-vetélkedőket szerveztünk vicces és vizes feladatokkal és próbatételekkel.
Nem mehetünk el szó nélkül az anyagi segítségek mellett sem, hiszen tőlük, és rajtuk keresztül a bajor egyháztól is rengeteg pénzt kaptunk például templomaink felújítására az évek során. Ezt lehetőségeinkhez mérten a minél érdekesebb és sokszínűbb programok szervezésével igyekeztünk megköszönni nekik.
Mivel több gyülekezetnek is van - kihasználatlan - testvérkapcsolata, biztatunk mindenkit az összeköttetés szorosabbá fűzésére, hiszen rengeteg nagyszerű élményt adhat. Érdemes belevágni! :)
Egyébként jelenleg is Erdingben vagyunk Bálinttal és a bonyhádi ifivel, egy Svájci
További cikkek a múltból a kapcsolatunkról magyar és német nyelven is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése