2013. augusztus 7.

Köz-ép-ponton jártunk

A szegedi ifivel részt vettünk Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön a Köz-ép-pont ifjúsági találkozón, melyen kb. 300 erdélyi és határon belüli magyar fiatal vett részt. A téma az érték(esség) volt. A délelőtti előadásokon és beszélgetéseken az emberi értékeket vettük sorba, majd a délutáni kötetlen programok után este koncertek vártak minket. Szóba került a "kari-erünk elszúrása" a függőségek csapdája kapcsán, a és világosság, mint életünk jelzői, de kézműveskedhettünk, sportolhattunk, várost nézhettünk és együtt is lehettünk régi és új barátainkkal. Szegedről 14-en zötykölődtük végig a hosszű buszutat, azt hiszem, nem hiába. Közülük hallgassatok meg pár élményt a továbbiakban.


"Nagyon tetszett a Köz-Ép-Pont! Bensőséges volt a hangulat a kisebb létszám által. Örültem a csoportbeszélgetéseknek, a kézműves foglalkozásoknak, zene volt füleimnek egy-egy ember ízes tájszólása! Tizen-akárhány órát utaztunk, mégis úgy gondolom, megérte: sok-sok sós és világos emberrel találkoztam, lettek erdélyi ismerőseim is, akiket remélem, még viszontlátok."

"Nekem az tetszett a legjobban, hogy a színes programok, koncertek, színház, élménykiállítás mellett volt lehetőségünk az elmélyedésre, gondolkodásra is. Saját közösségünkkel, ifinkkel tölthettünk pár napot, de közben viszontláthattunk régi ismerősöket és új kapcsolatokat is teremtettünk. A záróistentisztetben pedig külön megfogott a személyes "áldáskérés", a beszélgetés és az imaösvényben megfogalmazott néhány idézet. Tartalmas program volt!"
 
"A legjobban az elfogadás tetszett, hogy mindenki mosolygott a másikra. Ezzel is érzékeltetve, hogy mindenki értékes egyenként. A Tamás mise nekem mindig külön élményt nyújt, most főleg az emlékkeresztelő fogott meg a legjobban. Köszönöm a lehetőséget, hogy ott lehettem:)"


"A függőségekről szóló előadást emelném ki. Hihetetlen őszintén bemutatta az előadó, hogy milyen csapda belekerülni valamelyik függőségbe. Nem a szokásos szövegeket mondta, hanem a saját életéről mesélt, ezzel vált teljesen hitelessé. Csoda, hogy ilyen mélyről sikerült kikecmeregnie, azt hiszem, nem sok embernek sikerülne. "

"Egy egész délutánt töltöttem a kézműveseknél, ahol nemezeltünk különböző virágokat, agyagból szobrászkodhattunk, festhettünk képet helyi motívumokkal, sőt még csángó tojásfestős rész is volt. Utána este profi népitáncosoktól tanulhattunk táncot. Tetszett, hogy ezekkel a programokkal kiemelték a helyi értékeket is."



Hozzászólásba szívesen várunk még élményeket a résztvevőktől, ha a többieknek is ennyire tetszett, reméljük a következő években is lesz még Erdélyben hasonló találkozó. :)
További cikkek: http://www.evangelikus.hu/kozeppont


Győrffy Lajos 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése