Maga Isten

Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy éhező kis árvák kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.

Egy fagyos reggelen egy amerikai katona visszafelé igyekezett londoni barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon, észrevett egy kisfiút, aki egy pékség kirakata előtt állt, orrát az ablaküveghez nyomva. Odabent a pék tésztát gyúrt egy újabb adag friss fánkhoz. Az éhes fiú némán bámulta, orrát az ablakhoz szorítva, és tátott szájjal leste a pék minden mozdulatát.

A katona a járdaszegély mellé húzódott az autóval, megállt, és kiszállt:
„Fiacskám, szeretnél belőle?"

A fiú meglepődött. „Ó, igen... szeretnék."

Az amerikai belépett a boltba, vett egy tucat fánkot, betette egy zacskóba, és visszament oda, ahol a fiú állt a londoni reggel ködös hidegében. Mosolyogva odanyújtotta a zacskót, és csak ennyit mondott: „Tessék!"

Ahogy megfordult, hogy elmenjen, érezte, hogy megrángatják a kabátját. Hátranézett, és hallotta, ahogy a gyerek halkan megkérdezi: - Uram... maga Isten?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az életben gyakran adódnak olyan helyzetek, amikor mi vagyunk azok, akik -bár nem is tudunk róla, Isten szerepébe bújva segíthetnénk valakinek. Ez a kisfiú valószínűleg épp egy süteményért imádkozott Istenhez, amikor a katona meglátta őt. Imája meghallgattatott, hála a felebaráti jószándéknak. 
Másokat segítve mi is válhatunk néha öntudatlanul is Isten kezévé. - "Uram, mikor láttunk éhesnek, hogy tápláltunk volna?"