2012. május 26.

Pünkösd - Zárt ajtókon át...

Érdekes ünnep ez a pünkösd. Talán ez a legjelentéktelenebb manapság. (Nyugi, majd megcáfolom!) Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy mi magyarok - egy nem reprezentatív felmérés szerint - pünkösdhétfőt tartjuk a legjelentéktelenebb munkaszüneti napnak és ha fel kellene áldozni valamelyiket, akkor ez lenne az. Se nyuszi, se karácsonyfa, se Jézuska kulimázzal. Csak mi, ahogy ülünk magunkba zárva a lángnyelvekkel...



Pünkösdkor fesztiválok, búcsúk, elkésett majálisok szoktak megrendezésre kerülni, egyrészt történelmi- és kedvező időjárási okok miatt, másrészt talán azért, mert  nem igazán tudunk mit kezdeni az egész lángnyelves lélek-történettel.* Ráhúzunk valamit sokszor erre a két napra, aztán elveszik az egész lényege. Ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy az egyházon belül sok helyen  konfirmáló fiatalok töltik be a templomokat, és remélem a hívek szíveit pedig a Szentlélek fogja betölteni, ami fölöttébb örvendetes.

Tavaly ilyenkor nagyon elgondolkoztam ezen az egész ünnepen.** Elolvastam többször is a Bibliában, próbáltam átültetni a mába, de semmi. Üres szobában éreztem magam és vártam a "csodát", hogy majd megértem. Aztán hirtelen bevillant a kép a bezárkózott tanítványokról és a bezárkózott szívemről. Egészen fura hasonlóságot éreztem, és az egyik pillanatról a másikra megszületett egy dalocska szöveggel. Hirtelen feltöltődtem és csak jöttek a sorok, hallottam magamban a rímeket és a dallamokat. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek lelki "feltöltődést" is ezen az ünnepen!

/részlet: Gábriel - "Háttal a vonaton", Június hónap/

Kételyeink között sokszor bezárkózunk magunkba. Próbáljuk elterelni a figyelmünket kérdéseinkről, gondjainkról. Félelem? Manapság ilyet nem illik mondani, hiszen a bátrak, a vagányak a menők. Minden erre épül, a reklámok, a kihívások.

2000 éve a tanítványok, ahogy ültek a szobában félelemmel telve, bezárták az ajtókat. Senki se mehetett be. De Istent nem lehet kizárni, előle nem lehet elbújni. A kulcslyukon át beszökik hozzád is a szobába, segít kinyitni minden ablakot, hogy nyitott légy rá. És akkor megtöltődik a belső üresség értelemmel, céllal…



Zárva vannak az ablakok
Az ajtó is kulcsra zárva
Mindenki alszik már
Csak páran ülünk a szobában várva

Hátha beszökik a szél
Csendben a kulcslyukon át
És meggyújtja újra szívünk
Harmadnapi lángsugarát

Zárva vannak az ablakok
Az ajtó is kulcsra zárva
Mindenki alszik már
Senki se jöhet be a szobába

Kulcslyukon át leskelődünk
Felnőttünk, mégis félünk
Kopnak az emlékek, adj jeleket
Hogy elkerüljük az idegen szeleket

Ez a bezárt ajtók éjszakája
De a lélek mégis beszökik a házba
Hogy szavakat adjon kiszáradt szánkba

Ez a bezárt ajtók éjszakája
De a lélek mégis beszökik a házba
Újra gyúljon nyelvünk lángja

Ifjú szívem lángsugarakkal
Újra dalol szép szavaiddal 
Szárnyaló jóhír tüze terjed
Nyitva az ajtóm, kerülj beljebb

Ifjú szívem lángsugarakkal
Újra dalol szép szavaiddal 
Szárnyaló jóhír tüze terjed
Szelek szárnyán szálljon a lelked

Nyitva vannak most már az ablakok
Lágyan fújja a függönyöket a szél
Az eső utáni tiszta illat
A házak rejtett zugaiba is elér.
Talán elér...


*Természetesen nem baj, ha vannak ilyenkor búcsúk, kinti rendezvények, sőt, ezek nagyon fontosak. Inkább az a rossz, ha az eredeti töltet elveszik és csak a szimpla vásári hangulat marad meg.

** Bár tavaly júniusban volt Pünkösd, de a Missziói napon (2011.05.28.) felléptünk és előtte egy héttel még nem volt kész a koncertanyag. Az utolsó pillanatban született meg ez a szám, amit egy nappal előtte gyorsan összedobtunk. Kicsit akkor előbb jött át a pünkösdi lélek látogatóba :)

Forrás: 
Index.hu - 1
Index.hu - 2


A.B. hídépítő

1 megjegyzés:

  1. Kedves Gábriel!

    Nem ismerlek, véletlenül keveredtem ide, épp anyagot gyűjtök egy evangélikus gyülekezeti honlaphoz. Annyira fiatal sem vagyok már, mint ti (négy pici gyermekem van), de nagy öröm volt rábukkannom erre a videoklippre. Ügyesek vagytok, gratulálok! Nagyon szép a dal, a szöveg, megérinti a lelket! Minden jót a továbbiakban, alkossatok még sok szépet és jót!
    K. Bea Győrből
    PS.: A klippben korrigáljátok a feliratot, egyik helyen hiányzik a "k" betű a "lelkünk" szóból.

    VálaszTörlés