Hangok

Mindig csak olvassuk a szenvedéstörténetet. Most egy kicsit hallgassuk is! No, nem a szöveg érthető és szép felolvasását, hanem ott és akkor, amit ott és akkor lehetett hallani:

Jézus a kereszten. A kivégzők közönyösen beszélgetnek. Az asszonyok zokogása hallható. A szenvedők nyögései is egészen biztosan belekeverednek ebbe az amúgy inkább csendes órába. Már nincsenek sokan a Golgotán. A katonák nem is nagyon szeretnék, hogy tömeg legyen. Lassan befejeződik ez az egész nagyobb baj nélkül.

A tanítványok valahol rejtőznek. Egyedül János áll ott Jézus anyját támogatva. A zsidó főemberek és kegyesek látták azt, amit látni szerettek volna, különben is el kellett menniük az istentiszteletre. Kajafás, a főpap még egy darabig hivatalból jelen van, hogy esélyt adjon az elítéltnek a bűnbánatra. Ám erre hiába vár! A húsvétot előkészítő liturgia kora délután kezdődött. A főpapok szeme láttára ölik le a makulátlan áldozati bárányt, majd a huszonnégy papi rend összegyülekezve kezdi meg az engesztelő liturgiát.

Ekkor kezdik levágni a többi - hozzávetőleg 18 000 - húsvéti bárányt. Harsonák és kürtök zengése adja hírül, hogy Isten megengesztelődött népe iránt.
A templom úgy 500 méternyire volt a Golgotától. Mindkettő magaslaton, ráadásul ebben a világban még nem voltak zavaró hangok. Jézus pontosan hallja a gyerekkora óta jól ismert zsoltárokat, imádságokat. Most még egyszer messze hangzón felharsannak a kürtök. Eljött az estéli imádság órája. Az egész Izrael – a templomtéren mintegy 120 000-en lehettek – hangosan és ünnepélyesen kezdi imádkozni a 30. zsoltárt: „Hozzád menekülök, Uram, ne hagyj soha megszégyenülnöm!...” A Golgotán megfeszített Jézus hallja a nép hangos imádságát, és velük együtt mondja: „Kezedbe ajánlom lelkemet!”

Illetve nem egészen így, hanem úgy, ahogy csak Ő mondhatja egyedül: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” És lehajtja fejét, és kileheli lelkét.
A templomban a nép áldozatot mutat be Istennek, hogy megnyerje jóindulatát. A Golgotán Isten mutat be áldozatot az embernek, hogy megmutassa, mennyire szereti. Ahogy egykor Ábrahám, úgy vitte most fel Fiát a hegyre, hogy bizonyítsa végtelen odaadását, rajongó szeretetét az ember iránt. Ki merne haragvó Istenről beszélni, akit áldozattal kell megbékíteni? A haragvó embernek kell kibékülnie Istenével.
Mi értelme ostoba vallásos teljesítményeknek, amikor itt valójában egy valaki teljesít: a Mindenható Isten.

Milyen szánalmas az ember a maga áldozatával, mely csak arra való, hogy saját öntudatát építse! Isten a számára legkedvesebbről mond le, hogy megmutassa, az ember mindennél fontosabb számára.
Hogy a Golgota keresztjénél állnék, ahogy az ének mondja? Bár így lenne! Inkább bent vagyok a templomban, a többi hangosan ünneplővel. Mutogatom jól hangzó imádságaimat, fújom a kürtöt hangosan, zengem a zsoltárokat, forgolódom a liturgiában. Csak ne halljam annak az elítéltnek a hangját, aki magányosan és elhagyatva hal meg! Csak ne halljam Isten hangját!
Nagypéntek van. Bár be tudnám fogni a fülemet!

K. T. hídépítő