„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Márk 10, 14.
A minap láttam egy filmet, nem éppen olyan, amit bármilyen korosztálynak ajánlana az ember, de ha már mindenképp be kell határolni, akkor leginkább 18 év felett. A film után nagyon szerettem volna belőle ajánlót is írni, de túl sok volt az emóció, és túl sok a gondolat, amit kiváltott, így folyamatosan csak halogatásra került.
A samáriai asszony története, a farizeus, és a vámszedő, és még egy pár kavargott a fejemben, melyiket is párosítsam a filmhez. Aztán egyik este beugrott a kezdésképp olvasható ige, és a hozzá tartozó történet, és egy nap múlva összeállt mit is szeretnék írni.
Biztos sokan vannak köztetek, akiknek már megfordult a fejében milyen is lehet szülőnek lenni. Én talán egy éve ijedtem meg először, hogy ez nem biztos, hogy csupa móka és vidámság lesz, hanem egy igen komoly feladat. Akkor jött ez az elmélet (vagy nem is tudom, minek nevezzem saját véleményemet erről az egészről). Sokszor mondják, hogy a kisgyermek Isten ajándéka, és valóban Isten küldi magától nekünk, hogy segítsünk neki elindulni oda, ahonnan elküldték erre a Földre, és ahova magunk is igyekszünk vissza, a mi Mennyei Atyánkhoz. Ez nagyon nagy felelősség, és nagyon nagy megtiszteltetés is. Sokszor mondják azt is, hogy a gyermek megváltoztatja az embert, talán pont ezért, mert emlékeztet arra kitől jöttünk, és kihez megyünk. Talán ezért van az, hogy sokszor a legelvetemültebb emberek is hajlandóak jót tenni, ha gyerekekről van szó, akaratlanul is tennünk kell valamit, hogy Hozzá segíthessük őket.
Erről szól a filmem is: A háború virágai. Második világháború, Kína. Egy tucat 12-13 éves zárdában nevelkedő árva kislány, egy részeges temetkezési vállalkozó, és (szintén kb. egy tucat) prostituált a japán megszálláskor egy templomban ragad összezárva, reménykedve, hogy a japán katonák nem bántják a templomot, és annak lakóit.
A temetkezési vállalkozó a delíriumból –miután előző este majdnem az összes misebort megitta- a katonák kiabálására ébred, akik éppen feldúlják a templomot. Amerikai lévén biztonságban van elvileg, mégse tudja hova bújjon félelmében. Majd lassan a kislányok sikítása is eljut a füléhez, és azt is észleli, hogy a bor mámorában még a bombatámadásban elhunyt pap ruháját is magára öltötte. Ezek után már nem kell sok, hogy a gyávaságán felülkerekedjen a tett, és egy hatalmas vörös keresztes zászlóval a katonáknak rontson, hogy megtegyen mindent a gyerekekért. Némi segítséggel, de ideiglenesen sikerült megmenteni újdonsült védenceit.
A film végéig bizony sok a konfliktus a zárdában nevelkedett lányok, és a legősibb mesterséget űző felnőtt társaik között az egymás iránt táplált előítéletek miatt. A film végére ez persze megváltozik, a gyerekek is meglátják a felnőttekben az érző embert, a felnőttek pedig gyermekkori önmagukat, és tudják, ha ennyi idősen lett volna valaki, aki rajtuk is segít, talán most nem itt lennének, tudják, tenniük kell valamit, meg kell szöktetni a gyerekeket bármi áron.
Hogy mi az az ár, amit végül meg kell fizetni, hogy felnőttként a rájuk bízott gyerekeket a körülményekhez képest a legjobb úton küldjék tovább? Nos, kedves olvasóm, ha elmúltál 18, és a Sárkányok vannak tetszett, akkor nézd meg a filmet. Aki pedig úgy érzi, ez a film még nem neki való azzal szívesen megosztom, ha kéri.
Juhász Orsi hídépítő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése